Vélemény

Minek szépítsem, középiskolás koromban nem tartoztam a matematikai fenomének közé. Nem bukdácsoltam ugyan a tantárgyból, de a közepes érdemjegy elnyerése már olyan erőfeszítésembe került, amitől kidagadtak az erek a homlokomon. Legalábbis belülről így éreztem akkor.

Nincs is jobb annál, amikor egy pusztító kánikulai napon a sivár hangulatú hivatali folyosón tölthetem a legforróbb órákat. A munkaügyi adminisztrációt megpróbáltam gyorsítani.

„Műveljük kertjeinket!” – szól a végszó Voltaire egyik leghíresebb művének, a Candide-nak befejező mozzanataként. A szerző a termőföldön kívül egyúttal felhívja figyelmünket testi és lelki gyümölcseink érlelésére is. Bálint György ennek alapján méltán nevezhető a magyar földek és a kultúra Voltaire-ének.

Ez az év aligha lesz az évszázad esztendeje. A vírus itt szambázik közöttünk. Minden hol leáll, hol újraindul, alig van valami abból, aminek lennie kellene.

Aludtam rá egyet, de még most sem látok a pipától. Igen, a DVSC-Kaposvár meccsről van szó.

A centenárium időben távol áll az adott eseménytől, de érzelmileg mégis közelebb hozza az emberekhez a múltat. Június 4-én épp 100 esztendeje lesz, hogy Versaillesben aláíratott a Magyarország sorsát örökre megpecsételő trianoni békediktátum. De miként éli ezt meg a magyarság?

Most valami rövid, magvas véleményt kellene írni arról, hogy az állam a legutóbbi intézkedései közül melyikkel és mennyire segíti az anyákat, hogy a társadalom időnként felsejlő gesztusai között találhatunk-e olyat, amiből kicsit megkönnyebbülhet az anyai szív.