A rendszeresen autózók jól ismerik a hazai útviszonyokat. Bár az illetékesek kommunikációja szerint évente jelentős hosszúságú felújítások történnek, ez valahogy nem nagyon látszódik.
Nemrégiben Újfehértó és Hajdúhadház között, nyílt pályán siklott ki egy vasércet szállító tehervonat kilenc kocsija. A szállítmány Záhonyból indult, úti célja pedig Ausztria volt.
A honi, többnyire alsóbbrendű utak állapota rossz, sok helyen balesetveszélyes. Főbb útjaink között is akadnak kifogásolni valók. Akik autóztak a 34-sen vagy a 38-son Tarcal–Tokaj között, most hevesen bólogathatnak.
Magyarországon a vasútépítési láz a 19. és a 20. század elején érte el csúcsát. Az I. világháború végével és a trianoni diktátum következtében a vasúthálózat kétharmada más országokhoz került. Azóta a jelenlegi Magyarország területén új vasútvonalat nem építettek. Egy kivétel: az 1940-ben visszatért Észak-Erdély, Szeretfalva-Déda, 43 km-es vasútvonalának megépítése volt.
A debreceni tömegközlekedés Magyarországon alapjaiban is különleges. Nem csupán azért, mert a cívisváros a négy magyar város egyike, ahol helyi villamoshálózat működik. Annál is inkább rendkívüli, hogy a közösségi közlekedés rendszere mind egyre kaotikusabb, ráadásul rendre képes az utazóközönséget meglepni.
Földrajzilag és gondolatilag is messziről kezdem. Anno Fertőrákosról kerekeztünk át a sógorokhoz, Rusztra. Egy tüneményes kisváros, a Világörökség része.
A cívisvárosban nem nehéz olyan utcát találni, amelynek útburkolatába, annak minőségébe ne lehetne belekötni. Az azonban egyenesen regénybeillő, hogy évek óta roskadozó belvárosi kis utcák már-már életveszélyes helyzeteket szülnek. Akár egy Rejtő-regény címe is lehetne: Taxis a bokorban.
Cikkem írásakor is éppen kimarad egy Tokaj IC. Mozdonya Debrecenben adta meg magát. Járműhiba miatt Szentes-Szolnok közt vonatpótló busz. Az IC Nagykanizsa felé 33 percet késik… és így tovább.