A csuklós busz Sámsonkertből indult kifelé. A vezető óvatosan gyorsított. Tette ezt két okból is: akadtak utasok, akik még a helyüket keresték, másrészt az út minősége sem motiválta önfeledt száguldozásra.
A debreceni közlekedéssel kapcsolatos jelentés eléggé egyhangú lenne. Minden nap ugyanazon helyek és események felsorolása történne. Dugók, dugók és dugók.
Egyre többen képzelik magukat az utak császárának. A közlekedési szabályokat tudatosan megszegve, öntörvényűen közlekednek. Úgy viselkednek, mint a császárok: nekik minden szabad.
Az eset december 4-én este, a 471. sz. úton, Debrecen és Hajdúsámson között, az ún. „halálkanyarban” történt. Az autós Sámson irányába haladt, amikor a kanyarban szemből érkező kocsi nagy sebességgel „lopta a kanyart”, azaz részben áttért a menetiránnyal szembeni sávba.
Az egyes ember egyedi és megismételhetetlen. Természete, gondolkodása más-más, eltérően viszonyul egy-egy esethez, megnyilvánuláshoz. Minél korosabb valaki, annál sötétebben látja a világot, egyre több minden bosszantja. Nap mint nap akad nem tetsző. Talán, mert jobban odafigyel szűkebb és tágabb környezete dolgaira, kritikusabban viszonyul hozzájuk.
A bunkóság öncélú, törvényt, szabályt, szokást szegő, bosszantó viselkedési forma. Sajnos a kelleténél többek átkos megnyilvánulásai vannak jelen az élet majd’ minden területén.
A debreceni közlekedési kultúra hírhedetten rossz. Szabálytalankodásoknak és átkozódó autósoknak se szeri, se száma. A felgyülemlett feszültségeket gyakran egymáson vezetik le. Erre legalkalmasabbak a közlekedési lámpák piros jelzése.
Ismét szólni kell róla. Évek óta nincs előrelépés, megoldás. Az autósok idegeit őrli, idejét pocsékolja. A debreceni közlekedési dugókról van szó, melyek megszüntetésére jelenleg csak egy dugóhúzó alkalmazása lenne a megoldás. Használatának még mindig nagyobb a valószínűsége, mint az érdemi változásra.