Egészségügy

Ahol test és lélek együtt mozdul

Csirkésné Tar Erzsébet

Emlékszem az első alkalomra. Számos edzőtermi bérlet és aerobik óra után egy ismerősöm ajánlotta Csirkésné Tar Erzsikét, mint senior Alizetics oktatót. Szkeptikus voltam, nem hittem, hogy ez a torna nekem való.

A gyermekgyógyászat egyik ékköve

Dr. György Ilona

Dr. György Ilona: Egyetemi Docens. A heves megyei Verpeléten született. Édesanyja háztartásbeli, édesapja a Heves Megyei Áramszolgáltató vezető szerelője volt. 1962-ben végzett a Debreceni Orvostudományi Egyetemen.

Dots diet, az újgenerációs shake, ami mindenkinek jó

Dr. G. Kiss Orsolya

„Büszkén mondhatom el, hogy a Dots diet brand egy maximálisan magyar termékcsalád, amely magyar szellemi tőkéből, magyarországi gyártással jött létre.” - beszélgetés dr. G. Kiss Orsolya orvos, háziorvos, klinikai farmakológus, táplálkozástudományi szakemberrel, hatóanyagkutatóval.

A beteg gyerekek őszinte mosolyáért

Várják az újabb Amigókat

A Debreceni Egyetem hallgatóinak körében is egyre népszerűbb Amigónak lenni, ami annyit jelent, hogy önkéntesként az Amigos csapatával a Gyermekklinikán gyógyuló kis betegek életébe derűt vigyenek. Most pedig újabb Amigók jelentkezését várják, hogy még több kis beteg sorsát tegyék szebbé.

Lázas éjszakák

A kép csak illusztráció

Bizonyára sok Magyarországon élő magyar is hallott Erdélynek a szívéről, a mesés és látványos Kolozsvárról. Ám ez a látványos és szép város nem csak tündérmeséket takar, hanem rengeteg botrányos és vad kalandról szóló történetet hordoz magával nap mint nap.

Sztó-Másokért – interjú az egyesület vezetőjével

Az egyesület emblémája

Szűk esztendeje, 2022 májusában alapította meg Oláh Szabolcs a Hajdúsági Sztó-Másokért Egyesületet, amely azóta félszázas tagságot számlál. A szerveződés célja, hogy érdekképviseletet, segítséget nyújtson azok számára, akik valamilyen rendkívüli oknál fogva sztómával kényszerülnek élni az életüket.

Lélekfürdő a Kenézyben

Bármikor szükségünk lehet segítségre

A Kenézy Gyula Egyetemi kórház új programot indított Lélek-fürdő elnevezéssel. Ez az országosan egyedülálló kezelési forma arra az általánosan ismert tényre épít, miszerint érzéseink, gondolataink hatással vannak fizikális egészségünkre is.

Szülők háza épült Debrecenben

Gyakran kevés a maci, a szülői közelség is kell

Szülők háza épült Debrecenben a Jónak lenni jó adományaiból - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd esti Híradójában.

Szegénység? Márpedig van

Nem olyan ritka ez, mint a statisztikák állítják

A kormányzati kommunikáció szerint Magyarországon megszűnőben a szegénység, hiszen a munkanélküliségi arány mindössze négy százalék, több mint 4,4 millió ember dolgozik, a tavalyi évhez képest a fizetések tíz százaléknál is nagyobb mértékben emelkedtek, a nyugdíjak megtartották reálértéküket (csak így zárójelben: az Orbán kormány minden alkalommal szájba rágja, hogy a szocialista kormány vette el a tizenharmadik havi nyugdíjat.

Az elrontott élet labirintusa

Nem csak saját magát károsítja

Ezúttal a Debreceni Művelődési Házba (Kossuth utca 1. sz.) invitálja a szerfüggőségtől menekülni szándékozó, megmentendő fiatalokat és felnőtt érintetteket a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A „Drogellenes juniális” programsorozatnak értelemszerűen nagyjából a fele zajlott le a hónap derekáig.

Oldalak