A busz késik, a jegyáremelkedés érkezik

Hasonló árért a fővárosban többet utazhatunk

Immár május eleje óta, hogy az újfent jócskán megemelt vonaljegyárak érvényesek a DKV járatain. Mindez azonban aligha pénztárcabarát, még akkor is, ha a tömegközlekedés mellett szól a környezettudatosság, illetve megannyi társadalmi tényező.

Új, elektromos hajtású buszok, utolsó napjaikat számláló, ikonikus kék Ganz KCSV-villamosok, meg sárga utódaik, a jegyárak meg már-már irreális ütemben igyekeznek felfelé az egekbe. Habár ahogyan azt Pelikán elvtárs óta tudjuk: „A határ a csillagos ég.” Egyetlen egy vonaljegyért a vezetőnél 550 jófajta magyar forintot kell kicsengetni, míg előzetesen megvásárolva sem jön ki papíralapon 450 forintból. A tanulói havi, valamint hóközi bérletek ára már alulról súrolja az ötezer forintos határt. Noha számos újítás is érkezik, így az adott időre, egy órára vagy épp x napra szóló jegytípusok, összehasonlítási alapként mégiscsak lehet szembetűnően pozitív példát felhozni. Ezek az árak kettő villamosra, meg a buszjáratokra érvényesek. Ha csak két jeggyel számolunk – teszem azt a Kossuth tértől az Egyetemig, meg vissza, tekintve, hogy haza is kell jutni – nagyjából ezer forint, még akkor is, ha csupán öt percnyi dolga van az embernek. Habár néha egy kis séta mindennél többet jelent.

Mindezzel szemben adottak a sokat gyalázott Budapest, a 150 esztendős főváros árai. Egy vonaljegy elővételben is 450 forint, míg egy tanulói bérlet a 3 és félezer forintot sem üti meg, sőt álláskeresők díjmentes bérletet válthatnak. Nem is beszélve arról a 24 órás jegyről, amely a vásárlástól számított 24 órán keresztül érvényes, mindössze 2500 forintért. Miért a mindössze? Persze, vitathatatlan, számszerűsíthető tény, hogy csupán az árakat összehasonlítva a debreceni sem egetrengető. De Budapesten azért mégiscsak adott egy rakás villamos, meg busz, meg négy metró, meg a HÉV-ek. Adott esetben 2500 forintért, vagy kevesebb mint egy ezressel többért unásig járhatja az ember a várost, míg ugyanennyiért a cívisvárosban esélytelen egy sűrűbb, ugrálós, rohangálós napon eljutni A-ból B-be úgy, hogy ne menjen rá az ember gatyája. Ráadásul a metró többnyire nem késik, a busz meg üres úton is hajlamos akkor érkezni, amikor akar.

Különösen akkor abszurd ez, amikor bérletre még nincs is szüksége a tisztelt utasnak, mert például egyetemistaként az egész hónapban mindösszesen kettő alkalommal kell az egyetemre mennie, hiszen a vizsgaidőszak már csak ilyen. A drágulás üteme meg olyan, hogy egyre nagyobb tempóban szöknek felfelé az árak.

Bármennyire szeretne is az ember környezettudatos meg társadalmilag felelős lenni, ki hinné, hogy az effajta célokat is ilyen borsosan kell megfizetni…de „bezzeg” Budapest…

Egy szó mint száz, ne zárjunk rossz szájízzel! Kifejezetten üdvözlendő, hogy a DKV immár konkrét célkitűzéseiben és arculatában is igyekszik a zöld megújulást előtérbe helyezni. Bár a vállalat új logója és arculati elemei megosztják a közösségi közlekedést használók véleményét, mindenképpen pozitív előrelépés, hogy rohanó, globalizációtól átszőtt világunkban akár egy ilyen csekély gesztussal is mennyit lehet tenni közvetlen és közvetett környezetünkért.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.