A buszsofőrök élete nem csak játék és mese. Nap mint nap arrogáns, türelmetlen, igen toxikus személyiségjegyeket képviselő utasok tucatjával kell szembenézniük. Mi a helyzet azonban akkor, ha a sofőr üt meg kollektíven minősíthetetlen és „tenyérbemászó” hangnemet?
Ironikus, hogy épp az egyetemi járaton történt az alábbi eset. Noha a sofőr „úriember” – szándékos az idézőjel – jó eséllyel csak kívülről látja nap mint nap városunk egyik ékkövét, a Debreceni Egyetemet. No de nézzük, mi is maga a történet, amely a jármű teljes utazóközönségét felháborította, felbátorította igen éles megjegyzésekre a sofőr felé. Elöljáróban fontos tisztázni a pontos részleteket. Mindez a 14:42 és 15:42 között forgalomban lévő, AAML-429 rendszámú busz krónikája. Gyanútlanul, fáradtan léptünk fel kollégámmal, cimborámmal az egyetemi megállóban, ám a Köztemetőhöz érve az addigi agyzsibbasztó poénok okán arcunkra ülő széles mosoly lefagyott ábrázatunkról. Egy hölgy tett nem éppen költői megformálásban megjegyzést buszunk vezetőjére, aki, mint kiderült, a temetői virágárudák között lévő megállóban látszólag fájdalmakkal élő, csoszogó, megfáradt, sokat látott néni orra előtt csukta be az ajtót, majd intéssel jelezte – ez a járat elment. Ez már önmagában a taplóság non plusz ultrája lehetne, de hát miért ne fokoznánk, ha lehet fokozni!?
Egy látszólag egyetemista fiatalember nyomta meg az első ajtó leszállásjelzőjét, várván, hogy a következő megállóban távozzon. A sofőr nem teketóriázott, a felszállást jelentő matricára intett, „Mi van, nem tudsz olvasni? Akkor tanulj meg!” felszólalással hívta fel az egyébként is rá irányuló figyelmet. A srác középen szállt végül le, miután – jogosan – feltette a kérdést, hogy akkor mégis, mi a bánatnak van az első ajtónál leszállásjelző? Ezt sem hagyta szó nélkül néhány utas, ám a jelek szerint főszereplőnket kellőképp hidegen hagyták a megjegyzések, mivel lezárta a témát egy „Be lehet fogni!” paranccsal. Utunk a végéhez közeledett, és lévén, hogy mi is az első ajtó mellett foglaltunk helyet, hős katonákat megvető bátorsággal merészkedtünk benyomni a zöld gombot. Hiba volt. Azonnal érkezett a számonkérés: „Olvasni ti se tanultatok meg? Jó lehet az egyetem…sok nekem ennyi hülye.”
Mit ad Isten, az első ajtón felszállt egy fiatal hölgy. Felengedtük, majd angolosan, mindenkit meghökkentő tettként leszálltunk a buszról. Igen, az első ajtón. Nem ámítás…
Barna Marci
Új hozzászólás