Csaknem két éve már, hogy a koronavírus okozta járványhelyzet miatt szinte az egész világ és az addig jól meg szokott életünk fenekestül felfordult, és kénytelenek voltunk és vagyunk alkalmazkodni ehhez az új felálláshoz maszkhasználattal és vakcinákkal vagy anélkül.
Teljesen felújított és megújult, megszépült parkolót adott át április végén a Hódos Imre Sportcsarnok mögötti területen Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere. Az átadáson megköszönte a DVSC Schaeffler és a DVSC Kézilabda Akadémia női sportolóinak a virágosítási és szemétszedési, önkéntes tevékenységét.
A többek között hazai rendezésű Európa-bajnokság Magyarország számára végetért. Dicsőségesen búcsúztunk, büszkék vagyunk, ünnepeltünk. Úgy gondoltuk, a történelemírás ősszel, a világbajnoki selejtezőkön folytatódik. A sokat szenvedett magyarság sorsa azonban ezúttal is tartogatott némi kellemetlen meglepetést.
A nyár beköszöntével megszaporodtak a debreceni Fórum előtti téren és a belvárosban a kéregetők. Egyes alakok már szinte egyenesen erőszakkal állnak a gyanútlan járókelő elé és zaklatják, kellemetlen, átkos szavakkal illetik, aki nem „segít” rajtuk. Az illetékes szerv pedig tehetetlen.
Megszoktuk, hogy egy-egy keményebb nyári vihar alkalmával fel kell készülni az áramszünetre, áramingadozásra, esetleg a telekommunikációs hálózat teljes összeomlására. A 21. század technológiai „viharában” azonban eljött az a pillanat is, hogy már nem is kell eső, szél, villám ahhoz, hogy fél napra teljesen leálljon a hálózati ellátás.
Magyarország labdarúgó-válogatottja a németek elleni döntetlennel a nemzetet büszkévé és újra naggyá téve fejezte be Európa-bajnoki menetelését. Utoljára ilyen jellegű tétmérkőzésen csaknem 70 esztendeje, az 1954-es, elvesztett világbajnoki döntőn állt ki Magyarország Németország ellenfeleként. Mennyi minden változott…
Forró nyári napok követik egymást, a hűsítő italok ilyenkor még jobban esnek, ahogy a baráti együttlétek is felértékelődnek. Egy-egy szerencsés pillanatban azonban úgy is érezheti magát az ember, hogy egyszerűen minden összejön.
A szabadság visszatértével, az élet újraindulásával jócskán megváltoztak az éjszakák. Nem csupán a természet teszi hosszúvá az estéket, hanem mi magunk is. Ki jobban bírja az efféle kimaradásokat, ki kevésbé. Az éj azonban mindig tartogat meglepetéseket. Amolyan éjsötét élményeket.
Nem vagyok focirajongó. Kiábrándultam a sportágból, már nem köt le, és lehetne folytatni a magyarázatok sportját. Inkább csak megnézem, ha olyan kedvem van. Az Európa-bajnokság egyik első mérkőzésén azonban úgy éreztem, ezúttal semmi sem számít, csak az, ami a pályán történik - ezt diktálja az emberség.
Bevallom őszintén, nem igazán szeretem a szezonzárókat. Legyen szó bármiféle búcsúmozzanatról. Most azonban konkrétan a kézilabda szezonjának utolsó összecsapásáról beszélek, legalábbis, ami a DVSC SCHAEFFLER szeretett piros-fehér csapatát illeti. Ez a búcsú még az eddigieknél is jóval másabb lesz. Amolyan igazi, érzelmes, történelmi pillanat.
Debrecen az otthonom, itt születtem, s, ha az élet messze sodor, ide fogok hazatérni, ezt büszkén vallom. Azonban a tiszta szív és az őszinteség azt diktálja, hogy akit igazán szeretek – Debrecent pedig bátran merem szerelmes személyként említeni –, annak azt is meg kell mondanom, ami nem tökéletes, s, amit szebbé tehetünk – együtt.
Elég régen jártam utoljára Budapesten, azonban a sors úgy hozta, hogy pénteken el kellett látogatnom hazánk ékes, neves fővárosába. Nem igazán számítottam akkora inger- és élményzuhatagra, ami már az indulástól kezdve ért, de mondhatom, sok szempontból átértékeltem Budapesttel való kapcsolatomat, s azt, hogy e nap után miért tartom jogosnak a „fel” igekötő használatát a várost illetően.
Az elmúlt hetekben másról sem hallani a napi sajtóban, akárcsak a köz szóbeszédében, mint a nyitásról. Izgatottan kérdezi egymást idős, fiatal, férfi, nő, honfi és külföldi, hogy vitapartnere mit gondol, hová megy, s, hogy védett-e már?
Már akkor furcsa látványt nyújtott a népes vendégsereg a városi vendéglátóhelyeken, amikor idén először kinyitottak az éttermek, kocsmák teraszai. Ki gondolta, hogy valaha még annak fogunk örülni, hogy emberek között lehetünk!?
Hajrájához közelít a labdarúgó másodosztály idei kiírása, és bár a DVSC együttese három körrel a cél előtt a feljutást érő második helyen áll, mutatott játékban és eredményekben továbbra is bőven akad kivetnivaló. Ilyenkor lehet különösen értékes a szurkoló számára néhány őszinte gondolat.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.