Sport

Döntetlennel zárta az évet a Loki

Szécsi Márk gól előtti pillanata  Fotó: DVSC

A Debreceni VSC labdarúgó legénysége Kecskemétre látogatott, hogy megvívja utolsó csatáját ebben a naptári esztendőben. Az élmezőnybe igyekvő Vasutas nehéz meccsre számíthatott a kilencedik pozícióban szerénykedő lilák ellen.

Megalázó vereség

Buljevics akcióban  Fotó: MKOSZ

Bár az ellenfél az utolsó helyen szerénykedő Honvéd volt, mégis fontos és nehéz mérkőzésre utazott a fővárosba a DEAC férfi kosáralakulata. A fekete-fehérek számára ugyanis a kupában induló nyolc közé való biztos bejutás volt a tét.

Most még jobban számítanak a szurkolókra

Gyógyulj meg hamar, Ákos!  Fotó: DEAC

A DEAC férfi kosáralakulata javában menetel a Magyar Kupában való részvétel felé, ebben pedig elidegeníthetetlen érdeme van a fekete-fehérek szüntelen lelkes szurkolóinak, szimpatizánsainak is, akikre most még nagyobb szüksége van a csapatnak.

Debreceni „delegációval” Párizs előszobájáig

Füzi-Tóvizi Petra, Vámos Petra és Töpfner Alexandra  Fotó: DVSC Kézilabda

Noha a magyar női kézilabda válogatott szereplése a vártnál jóval gyengébb eredménnyel befejeződött, ne feledkezzünk meg arról, hogy az olimpiai selejtezőt hősies fordítással harcolták ki a lányok Svédországban. Ráadásul városunk csapatát, a DVSC Schaefflert három bájos hölgy is képviselte a világeseményen. Mindhárman részesei voltak a szereplésnek, így a Párizs előszobájáig vezető útnak.

Mehetünk az olimpiáért

Klujber Katrin öröme  Fotó: MKSZ

Utolsó idei világbajnoki csatáján lépett pályára hétfőn este a magyar női kézilabda válogatott a horvát nemzeti csapat ellen. Bár az egyenes ágon való kijutás (negyeddöntő) az olimpiára már elúszott, a középdöntős csoportban a harmadik helyre pályáztak Klujber Katrinék, így az olimpiai selejtezőre.

Fájón elszállt remények

Az olimpia még elérhető  Fotó: MKSZ

A magyar női kézilabda válogatott Svédország ellen vívta szombat este újabb középdöntős ütközetét a világbajnokságon. A házigazdák elleni találkozó kimenetelét tekintve, valamint a második félidei rontás miatt jócskán hajazott a Montenegró ellenire. Ennek azonban már sokkal súlyosabb következménye volt: nem lesz negyeddöntő.

DEAC kosárlabda: akarat, szív = győzelem

Óriási közdelemmel, lelkesedéssel megmutatta a DEAC, mire képes  Fotó: MKOSZ

A papírforma szerint csekély esélye volt a győzelemre a DEAC férfi kosárlabda-csapatának az Arconic-Alba Fehérvár ellen pénteken este, mégis, a negyedik negyedben majd az öt perces hosszabbításban ritkán látott koncentrációval legyőzték a bajnokságra törő sikeregyüttest az Oláh Gábor utcai Sporcsarnokban.

Szenegál megvan, jön a neheze

Magabiztos győzelem  Fotó: Eurosport

A magyar kézis lányok Szenegál ellen kezdték meg világbajnoki középdöntős szereplésüket. Bár a magabiztos kezdés után a szenegáliak igyekeztek zárkózni, kihasználni a védelmünk lazulását, végül tízzel nyertek Győri-Lukács Viktóriáék.

Messzebb a cél, de még látni

A montenegrói vereség után  Fotó: MTI (Ilyés Tibor)

A magyar női kézilabda válogatott az északi világbajnokságon két magabiztos nyitánygyőzelemmel kezdett. A harmadik meccsen, Montenegró ellen azonban a szép tervek összedőltek, hiszen a mieink csúnyán elrontották a második félidőt. Így az olimpiai részvételt jelentő pozíció is távolabb került a vártnál.

Ijesztő második félidő, fájdalmas vereség

Elbuktak a magyar kézis lányok a második félidőben  Fotó: Ilyés Tibor (MTI)

A helsingborgi csoport derbijén lépett pályára hétfő este a magyar női kézilabda-válogatott Montenegró ellen. A Paraguay és a Kamerun elleni találkozó után ezúttal igen nehéz csata várt a világbajnokságon szereplő magyar lányokra, még ha ők voltak is az esélyesebbek.

Oldalak