Sport

Az ifjú lokisták is éremmel zártak

Sikeres évet zártak  Fotó: DVSC Kézilabda Akadémia

Befejeződött a szezon a kézilabdázóknál. Nem csupán hazai porondon, hanem a nemzetközi megmérettetések is lezárultak, miután többek között Budapesten a Bajnokok Ligája fináléja után is kiosztották az érmeket.

Irány Európa!

Egy idény alatt sokat fejlődött a csapat  Fotó: DVSC

Európába készülhet a Blagojevics-csapat. A Vasutas utolsó mérkőzésén egyedülálló hangulatban győzött a Nagyerdei Stadionban, amely diadallal megerősítette bronzérmét. A Ferencváros és a Kecskemét mellett így tehát a cívisváros is kiléphet a nemzetközi porondra.

Egy csapat, egy szezon, két bronz

Aranyosak bronzéremmel is  Fotó: DVSC Kézilabda

A DVSC Schaeffler eredményes szezont zárt idén. Utolsó meccsét is megnyerte Dunaújvárosban, május utolsó szombatján a piros-fehér alakulat, így minden kérdést lezárt, a harmadik helyen végeztek Szilágyi Zoltán lányai, immár második idei bronzérmüket megszerezve.

Ki merre?

Polyák László és Bordás Réka  Fotó: DEAC, DVSC Kézilabda

A DVSC Schaeffler kézilabdázói számára csupán egyetlen megmérettetés maradt hátra a bajnokság idei kiírásából. A távozóit már biztosan bejelentő másik debreceni élcsapat, a DEAC kosáralakulata pedig már be is fejezte idei menetelését, egy hatodik hellyel. No, de nézzük meg, hogyan is változik nyáron a keret!

Világbajnokok az ifjú debreceni táncoshölgyek

Szofi, Bianka és az elismerések  Fotó: Feeling Táncstúdió

A cívisvárosi Feeling Táncstúdió évről-évre bizonyítja, hogy hírneve méltán járja be az országot, Európát és immár az egész világot. A tánciskola tanítványai ugyanis nem csupán a helyi és hazai rendezvények állandó szereplői, hanem a rangos nemzetközi megmérettetések sikeres résztvevői is. Horvátországból ezúttal két feelinges versenyző összesen három világbajnoki címmel tért haza.

Piros-fehér ünnep a Groupamában

Tizenegy évvel ezelőtt tudott utoljára győzni a DVSC a Fradi otthonában  Fotó: DVSC

A DVSC focistái szombat koraeste a Groupama Arénáéban vendégszerepeltek. A már biztos bajnok Ferencváros alakulatával szemben azonban – ahogy az lenni szokott – kifejezetten magabiztosan állt ki Srdjan Blagojevic harmadik helyért küzdő legénysége.

A Csaba ellen is sima volt

Elsöpörték a békéscsabaiakat  Fotó: DVSC Kézilabda

A DVSC Schaeffler kézilabdázói a Kisvárda ellen aratott lehengerlő diadal után keleti rangadóra utaztak az ősi rivális Békéscsaba otthonába. Szilágyi Zoltán leányhada újabb magabiztos győzelmet aratott, ezúttal a viharsarkiaknál, szombat este.

Vastaps a fiataloknak, könnyes búcsú, hatodik hely

Govens kipontozódása megkönnyítette a szolnokiak helyzetét  Fotó: MKOSZ

A DEAC férfi kosárlabdázói számára befejeződött az idei szezon. Végeredményben nem sikerült a rájátszásban ötödik helyig menetelni, ám csalódottságra semmi ok, a Szolnok elleni utolsó párharcban a hatodik pozíció jutott az egyetemieknek, ráadásul az ifjak remek oroszlánküzdelmével.

Kosárpálya az egyetem előtt

A főpróba jól sikerült

A Debreceni Egyetem főépülete előtt rendezik majd július 15-19. között a 3x3-mas kosárlabda egyetemi Európa-bajnokságot. Ennek főpróbájaként építették fel nemrég egy napra az Egyetem téren a szabványméretű 3x3 kosárpályát, amelyen egyetemi hallgatók tesztelték a sportágat és a helyszínt.

Átgyalogolt a Loki a Várdán

Gólzáport rendezett a Loki  Fotó: DVSC Kézilabda

Egészen elképesztő gólesőt rendezett Kisvárdán a DVSC Schaeffler női kézialakulata szombat este. A piros-fehérek szervezett kézilabdát játszottak, koncentrált védekezéssel, amelynek eredménye az lett, hogy a hazaiak az első félidőben hat, a másodikban pedig mindössze három gólig tudtak eljutni.

Oldalak