Igen fölényes, harmincpontos győzelemmel mutatkozott be idén hazai pályán a DEAC élvonalbeli férfi kosárcsapata. A Hübner Nyíregyháza Blue Sharks már az első negyedtől jelentős hátrányban volt, és nem tudta megnehezíteni vendéglátója dolgát.
Igenis lehet emelt fővel, büszkén, méltóságteljesen veszíteni egy olyan csatában, amelyre azt mondhatjuk: mindent megtettünk a győzelemért. Mindezt a DVSC Schaeffler kézis hölgyei a Győr otthonában szerda este bizonyították – rövid felkészülés után, nem sokkal a válogatottak visszatérését követően.
Az egyetemi kosárgárda megvívta idei első bajnoki mérkőzését, immár hatodik élvonalbeli szezonjában. Nos, mit mondhatnánk? A célok fényében nem erre számítottunk, mint ami Sopronban történt, de bízva várjuk a hazai bemutatkozást, hogy mindez csupán egy kellemetlen kezdeti botlás volt.
A DVSC labdarúgócsapata ismét hazai meccsen lépett pályára. A vendég a Kispest Honvéd alakulata volt. Úgy tűnt, a hazaiak már az első félidőben eldöntöttek minden kérdést, de megküzdöttek a győzelemért.
A cívisváros nap mint nap számos sportsikerrel gazdagodik. Ezúttal azonban olyan különleges és kiemelkedő labdarúgóeredményeket értek el a város szülöttei, amelyek valamilyen szempontból történelmi mérföldkövet jelentettek. Két fiatalember, két hatalmas eredmény – Móré Bendegúz szervezőként, Bereczky Bence pedig edzőként lehetett büszke művére.
A DVSC Schaeffler negyedik mérkőzését is megnyerte a bajnokságban. Ezúttal az eddigi egyik legnehezebb ellenfél, a Mosonmagyaróvár próbálta megtörni a Loki makulátlan mérlegét - sikertelenül.
Különleges nap volt szeptember 21. szerda a debreceni, illetve a magyar labdarúgás életében. Fontos és meghatározó bejelentéseket tett a DVSC klubja is, illetve a magyar válogatott jelenlegi kapitánya, Szalai Ádám.
A DVSC és a DEAC 2021 februárja után újból egymással találkozik a magyar kupában. Bár hivatalosan az alacsonyabb osztályú DEAC a pályaválasztó, a legutóbbi kupatalálkozót mégis a Nagyerdei Stadionban rendezték, mondhatni, két hazai csapat részvételével.
Alba Berlin a Főnixben, teltházas meccsek az Oláh Gáboron, fergeteges lelátói hangulat, a Houston Rockets egykori kosarasa a kispadon, majd könnyes búcsú egy lehetetlen helyzettől – volt egyszer egy Vadkakasok.
Barátságos hangulatú, de kemény küzdelemben szerezte meg a DVSC Schaeffler női kézilabda-csapata a harmadik győzelmét péntek este a Dunaújváros ellen. Bár az elején megfogta a Lokit a Kohász, végül mindkét félidő végén komoly erőfölényt mutatott a Vasutas, és 13 góllal megnyerte a piros-fehér derbit.