Sok hiba, vereség a német bajnok ellen

Vámos Petra szoros "fogásban"  Fotó: DVSC Kézilabda

A DVSC Schaeffler folytatta vasárnap délután szereplését a Bajnokok Ligájában. Ezúttal a Bietigheim volt az ellenfél. A német bajnok esélyesként érkezett Debrecenbe, és nagyarányú győzelmet aratott a piros-fehérek ellen.

Miután útjára indult a labda, a vendégek jelentős nyomást gyakoroltak Szilágyi Zoltán lányhadára. Rögtön vezetést szereztek a Lokival szemben, gyors játékot produkáltak. A kapuban Szikora Melinda állt, akinek hálóját Petrus Mirtillnek és Kácsor Grétának is sikerült bevennie, mintegy válaszként. Mindez azonban kevés volt ahhoz, hogy a hazaiak fel tudják tartóztatni a német nyomást, állandósult a 3-4 találatnyi különbség. Nehezen jutott el a Lokinál szélre a labda, többnyire átlövésekkel próbálkoztak a debreceniek, de Szikora ihletett pillanatit kihasználva hárított. Egyre nőtt a különbség, a félidőben pedig 12-18-as állással vonultak pihenőre a felek. A szünetben sem unatkoztak azonban a csaknem teltházat összehozó nézők, hiszen a klubvezetés ekkor köszöntötte a DVSC Kézilabda Család Halhatatlanjait.

A fordulást követően a Bietigheim folyamatosan növelte előnyét, az utolsó negyedórára fordulva pedig már tíz fölötti előnnyel is harcoltak. Ekkor azonban valami megtört náluk, és Csernyánszki Liliánáék 4-0-s rohammal kezdtek zárkózni. Aztán több hiba is becsúszott a játékba, eladott labdákhoz jutottak a németek. Szilágyi Zoltán hét a hat elleni játékkal próbálkozott, ebből azonban még üreskapus, egészpályás kapusgól is született. Végül megmaradt a tízgólnyi különbség, 26-36-os győzelmével megérdemelten vitt haza két pontot a Bietigheim.

A folytatásban megint BL-találkozó következik, a DVSC Schaeffler szeptember 30-án lép pályára az Odense otthonában. Október 6-án pedig bajnoki derbin szerepelnek Vámos Míráék. Újra keleti rangadó érkezik a Hódosba, ugyanis az ősi rivális alakulat, a Békéscsaba látogat majd Debrecenbe.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.