Az anyaországban kevesen hallottak a koltói Petőfi Sándor szavalóversenyről, pedig a megmérettetésen rendszeresen hazánk versenyzői is képviseltetik magukat.
Anya nem sok híres embert ismert életében. Ezek közül az egyik a Magyar Pamut SC. olimpiai bajnok ökölvívója, Csík Tibi volt. Együtt dolgozott a feleségével, később meg az apósa lett a főnöke az Izzóban.
Dehogyis gondolta akkor, tizenegy évesen, a főváros negyedik kerületében, hogy ez az ötvenhat lesz az az ötvenhat. Amire egy darabig majd egyáltalán nem, aztán egy ideig úgy, majd legújabban meg így kell emlékezni.
Megkezdődtek a Csárdáskirálynő próbái a Csokonai Színházban. Minden idők lenépszerűbb és legtöbbet játszott operettjét a teátrum igazgatója, Gemza Péter állítja színpadra.
Kiss Ernő altábornagy, az aradi vértanúk egyikének eddig ismeretlen búcsúlevelét mutatták be a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltárában a napokban Budapesten.
Fiatal koromban sokszor olvastam Jókai regényeit, és érdekeltek a Nemzeti Színház számára írt darabjai is. (Sajnos már nem tűzik műsorra.) Különösen érdekes volt számomra Az eget vívó asszonyszív című könyve.
„A szingli nő rendszerint sok barátnővel rendelkezik”; „A legutóbbi, 2017-es felmérés szerint a lakosság hatvanöt százaléka egy–négy baráttal rendelkezik” – olvasom a világhálón. Mosolyfakasztó szóhasználat ez.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.