Művelődés

Húsz előadás a Nagyerdei Szabadtéri Játékokon

2019-ben mintegy 17 ezer, tavaly több mint 13 ezer néző volt

Tíz társulat húsz előadását láthatja a közönség a nyáron Debrecenben június 8. és szeptember 9. között az idei Nagyerdei Szabadtéri Játékokon - közölték a szervezők a helyszínen sajtótájékoztatón szerdán.

Színpadra teremtve

Kránicz Richárd - mindig színpadra vágyott

Kránicz Richárd mindig színésznek készült, gyerekkora óta tudja és érzi, hogy ez az ő útja. Voltak nehézségek, de minden akadályt leküzdött, hogy színpadon állhasson. Jelenleg a debreceni Csokonai Színház társulatát erősíti.

Nem csak álmokat sző a népi iparművész

Petrovics Nikolett

Minden kultúrában fontos szerepet kapnak az ősi hagyományok, a tánc, a zene és a népi mesterségek, hiszen ezek kiválóan képesek mesélni nekünk a múltról. A magyar kultúra ugyancsak bővelkedik hagyományokban, ám ahhoz, hogy szokásaink az idő múlásával is fent tudjanak maradni, ápolnunk kell azokat és továbbadni az utókornak.

A debreceni Kossuth-díjas

A nézőknek "csak" Szarvas Józsi

Az idei év szinte mindenben rendhagyó, s nem volt ez másképp a március 15-i nemzeti ünnepünk napján sem. Van azonban, ami a szokásos kerékvágásban zajlik, ilyen a Kossuth-díjak odaítélése is – legnagyobb örömünkre. A 2021-es díjazottak névsorában ugyanis helyet kap a debreceni Szarvas József is.

Arckép a múltból: Debrecen kitüntetett szülötte

Barna Tibor

A napokban itthon több tucat fénykép, újságkivágás, oklevél került a kezembe. Nem is sejtettem, hogy mire a gyűjteményt végig áttekintjük, mélyen megismerem azt a múltat, amelyből jelenlegi hivatásomat örököltem. Talán még manapság is akadnak, aki számára ismerősen cseng a név, amely az emlékek közt leggyakrabban feltűnik. Barna Tibor. Nagyapám.

3 T, avagy a tevékeny tudatlanság tábora

Nyírő József, Wass Albert - nem a személyük, hanem az alkotásuk számít

Az irodalom szereplőinek, alkotóinak megítélése rendszerről rendszerre változik, így a 21. században is napról-napra módosul azoknak a szerzőknek a listája, akiket méltónak tartanak a bemutatásra. Úgy gondolom, az irodalom és a művek értékének, mondanivalójának megítélése mégis független kellene, hogy legyen a mindenkori politikától. Szubjektív sorok következnek!

Könyvküldetés – interjú Asztalán Péterrel, a Bihar Antikvárium új tulajdonosával

A bolt dolgozói, bal oldalon Asztalán Péter  Fotó: Barna Marci

Január elsejével tulajdonosváltás történt Debrecen legpatinásabb, legnagyobb antikváriumában. Ennek okán beszélgettünk az új vezetővel, Asztalán Péterrel.

Japánul beszélnek a debreceni színjátszók Monacóban

Egyelőre még magyarul próbálnak

Bár a járvány továbbra is zárt kapukra kényszeríti a művelődési intézményeket, a Freedom Közösségi Házban csendesen, de zajlik az élet.

Debrecen „finom” nevű szülötte

Újházy Ede előkelő debreceni család gyermeke

Nevezetes színészeink között akadtak hősök, zsenik, korszakalkotók, de talán a mai napig egyedülálló az a fogalom, amely alighanem örökre egybeforrt a hazai gasztronómia magasiskolájával. A száznyolcvan esztendeje született Újházy Ede emlékezete nem csupán kivételes egyéniségének, hanem az éttermek kínálatának elmaradhatatlan, ízletes fogásának is köszönhető.

A múlt reménytelen romjai

Talán már nem is éri meg felújítani  Fotó: Somogyi Ferenc

Állagromlás és pusztulás a következménye annak a kastélytulajdonlási- és értékesítési módnak, ami a műemlékekkel való sáfárkodás sokadik rossz példája.

Oldalak