Nevében is hamisítatlan kocsmakvízre vár a belváros

A Csapó utca elején

Már a kvízesemény neve is árulkodó, hiszen két fiatal egyetemista Kávé&Korsó Kvízre keresztelt eseményére várja az érdeklődőket, a triviák szerelmeseit Debrecen belvárosába május 2-án csütörtökön.

Noha a cívisvárosban megannyi kvíz megfordult már, néhány országos, akár nemzetközi viszonylatba is elvitte Debrecen hírét, ez egy egészen új típusú kezdeményezés, hiszen nem berendezett asztalok között foglalnak helyet a játékosok és a csapatok, hanem klasszikus sörpadokon. A kérdések természetesen nem csupán a kocsmavilág rejtelmeit fedik majd fel. Lesz itt szó ugyanis Debrecenről, sportról, történelemről, aktuális könnyűzenéről, kultúráról és megannyi érdekes témáról. A szervezők a kvíz nevét egyébként nem véletlenül választották, hiszen az agytornának a Csapó utcán frissen megnyílt Café&Beer nagyterme ad majd otthont.

A szervezők – akik egyben az est játékmesterei is lesznek – már tapasztaltak az efféle műveltségi vetélkedőkben, hiszen neves debreceni kvízmesterek estjein szerepeltek már, ezúttal pedig a játék „túloldalán”, mikrofonnal a kézben is kipróbálják magukat. A helyszínen természetesen lehetőség nyílik majd néhány frissítő elfogyasztására is. A szervezők felhívták a figyelmet, hogy a belépés ingyenes, ám a kihelyezett becsületkasszába hálás köszönettel fogadnak munkájukhoz való jelképes hozzájárulást.

Azt ígérik, felejthetetlenül vidám és felszabadult hangulatban lesz része azoknak, akik jelentkeznek és ellátogatnak kvízükre, amelynek Facebook-eseményében minden részlet és információ megtalálható: ITT

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.