Művelődés

Ötvenedik évadát zárta a Vojtina Bábszínház. A 2025/26-os évad hívószava az elidőzés volt, hogy rátekinthessenek és játékaikban is reflektáljanak öt évtized értékeire, tapasztalataira, megmutathassák a társulat sokszínűségét, még markánsabban kidomborítsák a gyerekek iránti felelősségvállalásukat.

Petőfi Sándor elbeszélő költeményét, a János vitéz című remekművét mindannyian ismerjük, hiszen általános iskolában kötelező olvasmány, egy kedves, szívmelengető mese, amelyet színházban is szívesen lát a közönség.

A mai, meg nem álló világban, ahol az információk gyorsabban érkeznek, mint ahogy feldolgozhatnánk őket, a lassú olvasás olyan élmény, mint egy hosszúra nyúlt vasárnapi reggeli: megengedő, nyugodt, mélyre ható.

Többszörös, ütemes visszatapsolással, ha szabad élni a nem helyre illő kifejezéssel: vastapssal köszönte meg a közönség a Vojtina bábszínház művészeinek a Trisztán és Izolda című előadását vasárnap este. (Szabálytalan sorok egy nem szabványos előadásról.)

Az elmúlt évben kétszáz éves lehetett volna Jókai Mór, ha a Jóisten kegyes lett volna egyes magyar zsenikhez, mint a hazánk egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb prózaírójához. De sajnos, a teremtő és gének neki is csak 79 évet adtak. A legtöbb magyar olvasnivágyó Jókai Mórt csak a regényeiről ismeri, és csak kevesen tudják, hogy bizony rímeket is faragott. Nem is akármilyeneket. Szóljon erről ez a kis, de nem jelentéktelen beszámoló Erdei Sándor debreceni újságíró, költő, irodalmár tollából!