„Így nyargalunk mi már immár 15 éve a Meseházban, nyomot hagyván arról, hogy vagyunk, voltunk, remélve, hogy az eljövendő korokban is maradhatunk - általuk." írta Schéner Mihály Kossuth-díjas képzőművész 2003-ban.
Színdarab? Aligha. Ez maga a letisztult, tökéletes valóság, a média, a tudatipar kellemetlen, kínos és fojtó mechanizmusa, amely akaratlanul is beszippantja a naiv fogyasztót. Pass Andrea Finálé című színdarabja leplezetlenül világított rá a Csokonai Fórumban tartott premieren: a közösségi és tömegmédia lehetetlenül keretezi életünket, menekülni pedig már csak egyfelé lehet – a halálba.
A műgyűjtésnek Magyarországon is nagy hagyományai vannak, a Szépművészeti Múzeum gyakorlatilag létre se jöhetett volna, ha nem lett volna az Eszterházy család, amely igen jelentős magángyűjteménnyel rendelkezett. Ebből és más főúri gyűjteményekből alakult ki a Szépművészeti Múzeum intézménye.
Február 22-én, váratlanul, 74. életévében elhunyt a magyar színművészet meghatározó és ikonikus alakja, Dunai Tamás. Halálhíre az egész magyar művésztársadalmat és színház- és filmkedvelő közönséget mélyen megrázta. Pinczés Dávid filmrendező segítségével emlékezünk a feledhetetlen művészre.
Immár nem csupán Mohácsot tekinthetjük a klasszikus télűző Busójárás otthonának. A baranyai város, bár világszerte közismert, hogy az alakoskodás alfája és omegája, február 22-én azonban egy kicsit a Debreceni Egyetemre költözött a nemzetközileg is elismert, egyébként Hungarikum rendezvény.
Molnár Ervin, a veszprémi Pannon Várszínház színésze sosem unatkozik, mindig valami újdonságon töri a fejét. A debreceni színházszeretők három éve a Pál utcai fiúkban láthatták a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon.
Élet és halál szétválaszthatatlan egység, ám az ember mintegy önvédelmező mechanizmusként hajlamos a halál gondolatát tudatalattijába száműzni egészen addig, amíg az onnan erőszakkal a felszínre nem tör. Borbély Szilárd életművének fontos alappillére a halál gondolati kivetülése az életre.
Gulyás Pál, a debreceni költőzseni számos műve ismert az irodalomkedvelő (és cívis) nagyközönség előtt. Egy verse azonban egészen biztosan nem kerül bele a gyűjteményekbe, tankönyvekbe. Ez a költeménye, a Fekete gályák ráadásul nem csupán az irodalomtörténet számára egyedi alkotás, hiszen a vershez való személyes kötődésemről is írok e jegyzetben.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.