Nagyerdei Kultúrpark: testre, lélekre, elmére hatni

Idén 65 éves ZOO

Magyarország legszebb erdejének szívében rejtezik egy Csodaerdő. 1939. október 10-én 1. tételként jegyezték be az akkor 31 hektáron fekvő debreceni Nagyerdőt a Magyar Természetvédelmi Törzskönyvbe. Legidősebb fái több mint 200 évesek.

Idén július 27-én több mint 61 ezer leadott szavazat alapján a debreceni Nagyerdő kapta meg a Magyarország legszebb erdeje címet. Az elismerő oklevelet átadó Nagy István agrárminiszter szavait idézve: Az erdő az élővilágunk csodás lelőhelye, egyszerre hat a testre, a lélekre és az elmére, és minden évszakban látogatható.

A Nagyerdei Kultúrpark lelkes és elhivatott, magas szakmai színvonalú csapata ezt a különleges, egyedülálló adottságot használja fel, amikor is az év folyamán több alkalommal testet, lelket, elmét felüdítő programokkal várja a látogatókat.

Az idén 65 éves ZOO egész éves eseménynaptárának már megvalósult és még előttük álló projektjeiről kérdezem Nagy Máriát, a Nagyerdei Kultúrpark vezető rendezvényszervezőjét, ő tervezi, szervezi, készíti elő és valósítja meg a rendezvényeket, segíti a kézműves foglakozásokat, tartja a kapcsolatot és összehangolja a csapat munkáját a ZOO, a Vidámpark és a Szigetkék területén.

- A Nagyerdei Kultúrparknak mindig is küldetése volt és lesz a szélesebb látókör, a magasabb eszmei síkon történő gondolkodásra nevelés mind egyéni, mind csapat, illetve társadalmi szinten. Fontosnak tartjuk, hogy a család visszataláljon a természetbe, a természetes életterekhez, amelyekben még déd- és nagyszüleink élték mindennapjaikat, végezték életük fenntartásához szükséges tevékenységeiket.

Nagy Mária visszaemlékezett 95 évet élt, szálfatermetű édesapjára, a „földi paradicsomra”, melyet ő teremtett a családja köré: - Biztos vagyok benne, hogy édesapám, ha kiment a kertbe, megsimogatta a növényeit. Tudta minden növény tő- és sortávolságát, mikor, mivel kell permetezni, hogyan kell metszeni, szaporítani. Ehhez a mérhetetlenül nagy tudáshoz szeretnék én is visszatalálni.

Itt a Nagyerdei Kultúrparkban, Mezősi János és csapata a kertészeti részlegen csodálatos összhangban élik meg növény-állat-ember szimbiózisát, rácsodálkozva az élővilág e felülmúlhatatlan egységére, egymásra utaltságára.

- Belső szükséglet, amely szívből-lélekből fakad, a cél: minél több jót adni, jót tenni, és minél jobbá formálni a világ lakóit.

Jómagam is, mint biológia szakos tanár, óriási feladatnak tekintem a mai gyerekek és szüleik figyelem áthelyezését a „kütyük „világáról a végtelenül sokszínű, minden érzékszervünkre pozitívan ható természetre, ahol a család együtt töltheti el idejét, kiszakadva a zajos, túlzsúfolt rohanásból.

- Visszaemlékszem gyerekkori eseményekre, illatokra – folytatja Nagy Mária. - Egy bérlakásban bent ücsörgő, gombokat nyomkodó gyermek ma hogyan fedezhetné föl egy fa, egy virág illatát, hallaná meg az énekesmadarak énekét, vagy akár megtapasztalhatná, hogy egy tiszta istálló nem „büdös”, hanem annak is illata van. A mai gyerekekhez óriási türelem kell, hogy egy ilyen környezetben, mint amit a Nagyerdei Kultúrpark nyújt, hogyan találjanak megnyugvásra. A programjainkat családoknak ajánljuk hétvégi családi programokkal, azt tapasztaljuk a kézműves foglalkozásokon, ahol a nagyapa együtt „tanul”, ügyeskedik unokájával, önfeledt gyermeki mosollyal arcán átadva azt a tudást, amely generációról generációra szállva fenntartja e körforgást. Az iskolai természettudományi és technikai oktatás háttérbe szorulásával még inkább fontos, hogy megismerjék a gyerekek az őket körülvevő természetet, tiszteljék, szeressék és védjék annak lakóit.

- Tavaly szervezte meg először a Nagyerdei Kultúrpark hagyományteremtő céllal az első Rózsakiállítást. Idén már a második kiállításban gyönyörködhettek a látogatók, és most ismételten egy újabb hagyományteremtő kezdeményezés részesei lehetünk: az első Herbanapoknak.

- Igen, a Rózsakiállítást második alkalommal rendeztük meg június 10-11-én. Előtte, húsvét táján, áprilisban szerveztünk egy nagy sikerű találkozót: „La Dolce Vita Citrus- és Olasz Napokat. A 27 fajból álló citrusgyűjteménynek rengeteg csodálója érkezett hozzánk. Valamennyi rendezvényünk szervezésénél fontos szempont, hogy minden érzékszerve igyekszünk hatni: kiállítás, kiselőadások, kóstolók, termék készítések, ügyességi- és játékos feladatok, amelyekben az egész család együtt tevékenykedik, játszik, alkot. Csodálatos érzés megtanítani valakit valamire, amit te tudsz, és onnantól határ a csillagos ég! Ő már hozzáteszi saját ötletét, ügyességét, egyéniségét: alkot! Nem baj, ha nem sikerül minden azonnal, vagy ki kell javítania! A cél, hogy újat teremtsen.

- Még csak az év első felénél tartunk, de biztos vagyok benne, hogy számos meglepetést tartogatnak az év második felére is.

- Valóban, augusztus 7-20. között ásványkiállítást rendezünk, ahol, mint már többször említettük, a hétvége, családi program. A Virágkarnevál hetében tartjuk, augusztus 16-20-án a Galiba fesztivált. Augusztus 25-én következik az Állatkertek éjszakája, majd ősszel a Pozsgás napok. Novemberben továbbra is Halloween parti. Azt követi hónap végén a AdományoZOO egész napos rendezvénysorozat, amelynek keretében tavaly is nagy boldogsággal töltötte el szívünket, amikor megtapasztalhattuk a szülői nevelés kis csodáit, gyermekek hozták a babáikat, mesekönyveiket, hogy megajándékozzák velük azokat a gyermekeket, akiknek nem jut játék a karácsonyfa alá. Csodálatos érzés megtanítani valakit valamire, amit te tudsz, és onnantól határ a csillagos ég!

- Milyen további feladatokat tűztek ki célul?

- Keressük a lehetőségeket további civil szervezetekkel, szakértőkkel. A kölcsönös tapasztalatszerzés sokat lendíthet előre, újabb ötletek megvalósítására sarkall. Új, még ismeretlen kertekbe történő látogatás kapcsán mindkét fél számára gyümölcsöző együttműködés alakulhat ki.

- Mi lehet látogatók és szervezők közös nyeresége?

- Észrevenni a csodát a hétköznapokban, megállva rácsodálkozni, és ihletet nyerve valami új csodának alkotója lenni, illetve valami újnak elindítója lenni.


Virágot enni? Ki hallott már ilyen butaságot?

Mi éppen erre a különleges, még szinte ismeretlen területre voltunk kíváncsiak, amikor megkerestük a sóskúti füvesasszonyként emlegetett Halmos Monika fitoterapeuta, gyógynövény szakértő kiállító standját a Nagyerdei Kultúrpark által szervezett első Herbanapokon.

Monika több mint 30 éve foglalkozik az ehető virágok felhasználási lehetőségeinek kutatásával, tartósításuk receptúrájának kipróbálásával és ismereteinek átadásával. Gyógynövény-felfedező, megismerő túrákat szervez, előadásokat tart nem csak hazánkban, de külföldön is. Számos könyve jelent meg, amelyekben az elmúlt évtizedek tapasztalataival ismerteti meg az olvasókat.

A kiállítóasztalt édesanyja kézimunkája díszíti, egy gyönyörű horgolt terítő. Rajta csodás virágkompozíciók vonzzák a tekintetet, és azt nem tudod megtenni, hogy elmenj mellettük anélkül, hogy rácsodálkozz a színpompás szirmokra, hogy meg ne illatozd azokat, és meg ne kóstold az ezekből készített italokat, lekvárokat, desszerteket.

Az első helyen a sorban - már ha tehetünk egyáltalán megkülönböztetést ennyi szépség között - Monikánál is a virágok királynője: a rózsa áll. Szakszerű tanácsokkal látja el az érdeklődőket, milyen rózsát használjanak, vagy éppen kerüljenek a jó alapanyag kiválasztásánál. Gyakorlatilag bármilyen rózsát kiválaszthatunk tetszésünk szerint. Egyre kell vigyáznunk: csakis a kertünkben található, nem vegyszerezett, nem boltban vagy parkból, út menti rózsabokorról szedett rózsaszirmokat gyűjtsünk be alapanyagként.

Az egyszerű, de szépséges kis búzavirágtól az illatos szegfűkön át, a muskátlik, árvácskák, krizantémok és ibolyák is mind, mind felhasználhatóak „evésre”.

Az ibolyához érve egy kedves kis történetet mesélt nekünk. A mondák szerint Sissi, Erzsébet királyné bárhol szállt is meg, valamennyi kastély kertjében ott pompáztak a kis ibolyák. Mint tudjuk, legkedvesebb helye Magyarországon a gödöllői kastély volt, amelynek kertjét szinte ibolya-pázsit borította. Gödöllőn, húsvét tájékán minden évben megrendezik az Ibolya napot.

Monika kandírozott ibolyával kápráztatott el bennünket. A készítés „titkát” is megosztotta velünk: a tiszta, száraz virágszirmokat egyenként lekenjük tojásfehérjével, majd porcukrot szórunk reájuk, ezután száraz, napfényes helyen kiszárítjuk. Megkóstoltuk! Az íze oly finom, rejtőzködő, mint parányi szirmai. Nagyszerűen felhasználható esküvői-, és egyéb torták, desszertek díszítésére.

A „virágzabálás” nem újkeletű. Monika Darvasi László: Virágzabálók című könyvéből olvasott fel egy kis történetet. A könyv eseményei a XIX. századba nyúlnak vissza. 1833-ban Széchényi éppen Szegeden sétált, amikor hirtelen megállt, lehajolt egy kis sárga virághoz, és megkérdezte: Tudják-e, miféle virág ez? Kísérői találgatásai után végül ismét lehajolt a kis virághoz, és olyat tett, amitől kísérői megrökönyödtek: bekapta, és enni kezdte. Kínai krizantém - felelte.

Valamennyit csak ismerhetett a virágok titkos életéből, ha külseje és íze alapján is be tudta azonosítani a fajt…

Elmondhatjuk tehát, hogy a Legnagyobb magyar – lehet, hogy nem volt „virágzabáló”, de- virágszakértő is volt...

- Mivel zselésítesz? - kérdezte egy háziasszony?

- Almapektinnel - érkezett azonnal a válasz. Majd töretlen lelkesedéssel folytatta előadását. Plínius szerint: Miért kell meghalnunk, ha van a kertünkben zsálya. Csoda szépek, és felhasználási lehetőségei kimeríthetetlenek! Több mint ezer zsálya fajta létezik. Virágukból készíthető szörp, alkoholos kivonata elősegíti az emésztést, kiváló köptető, hurutoldó, nagyszerű antibakteriális és antiszeptikus hatású.

Hogyan lesz egy gyomból gyógyszer?

A kövérkét (porcsin), mely minden udvaron gazdagon burjánzik, mi írtjuk, miközben kiváló antioxidáns, ízletes főzeléket, turmixokat készíthetünk belőle.

A virágevés természetesen nem jár együtt a vegetarianizmussal. Halmos Monika is mindenevő, de számára mindig izgalmas újabb és újabb virágok felfedezése a fogyasztás, gyógyítás érdekében.

Koleszár Mária

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.