Mozdult a Tóci

Röplabdás lányok  Fotó: Sánta János Facebook

Első alkalommal rendezték meg a Tóci Sportnap névre keresztelt közösségi eseményt a debreceni Jégcsarnoknál. Az egésznapos rendezvény célja volt, hogy egymáshoz közelebb hozva a résztvevőket, felhívja a figyelmet a sport fontosságára és közösségteremtő erejére – mindezt különös tekintettel a Tócóskert lakóira.

Május első szombatján már délelőtt nagy volt a nyüzsgés a Jégcsarnok környékén, hiszen elrajtolt az I. Tóci Sportnap. Az esemény főszervezője Sánta János volt, valamint a sportnap a Civilek a Tóciért Kulturális és Szabadidős Egyesület, illetve a Cívis Város Kulturális Egyesület gondozásában jött létre. A Tócóskert szívében mintegy száz főnyi mozogni vágyó gyűlt össze, hogy egy napig egy közösségként sportoljon. A résztvevők három sportágban nevezhettek, így várták a kispályás futballcsapatok jelentkezését, a MIX röplabdatorna alakulatait, az extrém sportok kedvelői pedig a DEBEX bicikliversenyen is kipróbálhatták magukat.

A sportmajális hangulata természetesen korántsem maradt el. Amíg a játékosok, indulók izgalmas és látványos csatákat vívtak egymással, a szervezői sátor jóvoltából megállás nélkül szólt a zene, és a tűző napon frissítő hideg ásványvíz várta a fáradt közönséget. A dél beköszöntével megérkezett a különleges kulináris élvezetek kínálata is, hiszen a szervezők ízletes hideg szörppel kedveskedtek a jelenlévőknek, és ebédre még néhány tányér gőzölgő tarhonyáshúst is el lehetett fogyasztani.

Az este közeledtével lezajlottak az utolsó küzdelmek, és az eredményhirdetésen kiderült, mely csapatok és versenyzők vihetik haza az aranyérmet. A sportágak győzteseinek közhírré tételét a DEAC Cheerleaders látványos, egyedülálló koreográfiája, táncshowja előzte meg.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.