Annak ellenére, hogy hozzá voltam szokva a nemzeti ünnepekhez Magyarországon – hiszen március 15-e és augusztus 20-a kapcsán is voltak már tapasztalataim –, ahhoz hasonlót, amit idén májusban Oslóban láttam, még soha nem éltem át. Május 17-e a norvég nemzeti ünnep, vagyis a „syttende mai”. Viccesen fogalmazva: Ez az ő „augusztus huszadikájuk”, amelyet idén először tapasztalhattam meg a skandináv ország fővárosában.
Erre a napra talán nincs is jobb kifejezés annál, hogy egész Norvégia ünneplőbe öltözik. Az országot elárasztja a piros, fehér és kék szín, amelyek a norvég zászló színei is egyben. Ilyenkor az amúgy nyugodtnak mondható főutca, a Karl Johans gate és a Királyi Palota környéke egyetlen hatalmas, nyüzsgő méhkassá válik. Több százezer ünneplő tölti meg az utcákat, akik a nap legfontosabb eseményére, a gyermekfelvonulásra, vagyis a barnetogra kíváncsiak.
Ez a hagyomány a 19. század végére nyúlik vissza, és különlegessége, hogy középpontjában nem a katonai parádé, hanem a gyerekek állnak. Ez jól tükrözi Norvégia békés, családközpontú hagyományait és erős nemzeti összetartozását. Ezen a napon országszerte az iskolák saját zászlóikkal és a nemzeti lobogóval vonulnak fel zenekarok kíséretében. Oslóban mindez különösen látványos, hiszen a Királyi Palota előtt a királyi család – élén V. Harald királlyal – az erkélyről integet a felvonulóknak és az ünneplő tömegnek. Általában a nemzeti lobogót leengedve adják meg a tiszteletet a zászlóvivők a királyi udvar számára és hangos „Hurra!” felkiáltással éljenzik is őket, amire jön válaszul a fentebb említett reakció az erkélyről.
Szinte mindenki kezében ott van legalább egy norvég zászló, valamint egy piros-fehér-kék szalag vagy kokárda. A legtöbben ünnepi ruhába öltöznek, és előkerülnek a ruhásszekrényekből a bunadok, a hagyományos norvég népviseletek. Ezeket elsősorban esküvőkön, keresztelőkön, konfirmációkon és más fontos családi eseményeken viselik.
Egy bunad általában gazdagon hímzett mellényből vagy ruhából, fehér ingből, díszes övből, ezüst ékszerekből (úgynevezett sølje), valamint hagyományos cipőkből és kiegészítőkből áll. Ezek a viseletek nemcsak különlegesek, hanem rendkívül értékesek is. A hímzések jelentős része kézzel készül, az ezüst díszeket pedig speciális ötvösök alkotják meg. Nem ritka, hogy egyetlen bunad elkészítése több száz munkaórát vesz igénybe. Külön érdekesség, hogy régiónként eltérő a megjelenésük: például a Hardanger vagy a Nordland vidékről származó darabok jellegzetes motívumaikról és színvilágukról könnyen felismerhetők. A bunad nem csupán ünnepi öltözék, hanem a nemzeti identitás és a kulturális örökség egyik legerősebb jelképe is Norvégiában.
Az ünnep történetének megértéséhez érdemes röviden visszatekinteni a múltba. Norvégia évszázadokon át Dániával alkotott uniót, és a dán király uralma alatt állt. A napóleoni háborúk után azonban Dánia vereséget szenvedett, és az 1814-es kieli béke értelmében Norvégiát át kellett adnia Svédországnak. A norvégok azonban nem akarták egyszerűen elfogadni ezt az új helyzetet. 1814 tavaszán az ország vezetői összehívták az alkotmányozó gyűlést Eidsvollban, ahol kidolgozták Norvégia saját alkotmányát. Az alaptörvényt 1814. május 17-én fogadták el, és ezzel Norvégia független királysággá nyilvánította magát. Bár Svédország később katonai nyomást gyakorolt az országra, végül kompromisszum született: Norvégia perszonálunióba került Svédországgal, de megtarthatta alkotmányát és jelentős önállóságát. Ezért vált május tizenhetedike a norvég nemzeti identitás és szabadságtörekvés egyik legfontosabb szimbólumává.
A történelemóra után érdemes szót ejteni az ünnepi hagyományokról is. A nap már otthon elkezdődik, hiszen a norvégok egy kiadós reggelivel, az úgynevezett syttende mai-frokosttal hangolódnak az eseményekre. A szokásos szendvicsek mellett ilyenkor füstölt lazac, garnélarák, rántotta, gofri, különféle sütemények és az elmaradhatatlan barna sajt is az asztalra kerül némi lekvár társaságában. A koccintáshoz gyakran pezsgőt bontanak, és mindenki ugyanazzal a jókívánsággal köszönti a másikat: „Gratulerer med dagen!” – vagyis „Boldog születésnapot!”
A felvonulások után egyébként rengeteg fagylalt és hot dog fogy el az országban. Nem túlzás azt állítani, hogy ezen a napon a gyerekek szinte korlátlan mennyiségben ehetnek fagylaltot. A felnőttek pedig, ha még maradt hely a gyomrukban, gyakran összegyűlnek egy közös grillezésre, ahol különböző ízesítésű kolbászok és virslik kerülnek a rácsra.
Május 17-e így nem csupán egy nemzeti ünnep, hanem egy olyan nap, amikor az egész ország együtt ünnepel. A hagyományok, a családi programok, a bunadok, a zászlók és a gyermekfelvonulások mind azt üzenik: a norvégok büszkék a történelmükre, és örömmel élik meg a közösséghez tartozás érzését.
Faragó László
Új hozzászólás