Debreceni rangadó: most a DEAC nyerte a három pontot

DEAC-öröm  Fotó: DEAC

Valóságos cívis derbit rendeztek a labdarúgó harmadosztály 28. fordulójában. A Debreceni Egyetem alakulata ugyanis a DVSC II. gárdáját fogadta a DEAC Sportcampuson.

Igen izgalmas és mozgalmas a fekete-fehér gárda és a piros-fehérek közös múltja. A Loki második csapata ebben a kiírásban már találkozott az egyetemiekkel, akkor októberben 4-1-es DVSC-siker született. A két klub azonban már a másodosztályban is találkozott, ám akkor mindkét egyesület elsőosztályú csapata mérkőzött meg egymással – a párharc pedig Vasutas-fölényt hozott. Az ötödik helyen álló DEAC célja ezúttal a visszavágás volt a DVSC második számú csapata ellen. Ez utóbbi a bronzérmet jelentő helyről várta az összecsapást.

A találkozón kezdőként lépett pályára fehér dresszben az a Korhut Mihály, aki a Loki élvonalbeli csapatában megannyi sikeres esztendőt töltött el – a szurkolók legnagyobb örömére és elismerésére. E meccsen is fontos szerepet játszott abban, hogy csapata, a DEAC igyekezzen nyomást gyakorolni az alapvetően kemény támadójátékot képviselő kis Lokira. Mindkét fél igyekezett a másikra erőltetni akaratát, ám ez az első negyedórában nem eredményezett találatot. A 19. percben jobbról érkezett szabadrúgás, amelyet az egyetemiek végezhettek el, az érkező labdát pedig Lakatos Benjámin bólintotta mellé. A 26. percben egy kiugratást ért el Oliver Tochukwu, de beadását látványos vetődéssel hatástalanította Engedi Márk a piros-fehérek kapujában. A túloldalon Horváth Zalánék gyors passzokkal igyekeztek operálni, de a pontatlanságokat kihasználva egyelőre rendre hárítani tudott a DEAC. A 34. percben az egyetemiek szögletéből kontrázhatott a Lokomotív, Horváth sprintelt óriásit a félpályától, ám a kiérkező Ratku Ábelre csúszott, a gól pedig elmaradt, a játékos a földön maradt, akárcsak a felezővonalnál Sándor Tamás és Egri Imre. Az első felvonás hajrájában Czibla Flórián eresztett el távolról egy életerős lövést, de Ratku résen volt. Amikor már úgy tűnt, gól nélkül vonul pihenőre a két csapat, nagy Loki-nyomást követően támadott a „hazai” gárda. Tochukwu indulhatott tiszta területen, keresztpasszt adott, majd Lénárt Gergő vette be a DVSC kapuját. Félidőben 1-0-t mutatott az eredményjelző.

A fordulás után alig kettő perc telt el, szögletből támadhatott a DEAC. Soltész János remek ütemben érkezve, majd ugorva bólintott – egyenesen Engedi hálójába: 2-0. Kifejezetten fizikális csata zajlott a Dóczy utcai gyepen, ennek következtében pedig igen gyakran állt a játék sérülések és ápolások miatt. Hosszas percek teltek el játék nélkül, illetve az első félidőt idéző próbálkozásokkal, mígnem újra a DE csapatának játéka vált kezdeményezőbbé és veszélyesebbé. Ennek meg is lett a gyümölcse. A meccs hajrájában aztán a fekete-fehér gárda el is döntötte a három pont sorsát. Óriási bedobást követően a labda Soltész elé pattant, aki védőként duplázta góljai számát. Engedi csak beleérni tudott, a labda a hálóban: 3-0. Meglehetősen defenzív arcát mutatta a kis Loki, ennek eredményeképp pedig a jókora előny ellenére még jobban felbátorodtak Urbin Péter tanítványai. A 93. percben Engedi kezdett szólózni a tizenhatoson kívül, majd elvesztette a labdát, amely Tochukwuhoz került, de az üres kapu érintetlen maradt. Az ötperces hosszabbításban már nem esett több találat.

A DEAC 3-0-s imponáló győzelmet aratott, így mindkét gárda három góllal győzte le helyi riválisát.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.