Olvasmány

Gyula szomszéd a város ismert kémia tanáraként dolgozta végig életét. Munka mellett rendszeresen röplabdázott és síelt. Gyerekei felcseperedtek, a szülői háztól távol próbáltak szerencsét. Megszülettek az unokák, akik igazi városi gyerekként élőben állatot még alig láttak.

Az újságot írónak a fiókja tele van kész írásokkal. Vannak hónapok óta porosodók. Erre mit csinál? A legfrissebb „élményét” pötyögteti a klaviatúrán (az idézőjel magával a történettel nyer magyarázatot). Ráadásul olyat, amelynek mindegy a megjelenési ideje, nincs eseményhez, határidőhöz, évszakhoz kötve. Mondhatni: időtlen.

A Fényesudvarban akadtam rá. Éppen egy majdnem egész csikkért guggolt le. A szándék acélos, a kivitelezésbe már hiba csúszott. Oka pedig az átkozott alkohol. Vadászunk valószínűleg hosszan próbálta feledni a bút.

Valamikori egyetemi csoporttársam kifejezetten izgulós vizsgázó volt. A tanári szoba előtt idegesen fel-alá járkált, kezét tördelte, minden második szavát könyörgően Istenhez intézte, riadt szemekkel percenként kérdezgetett minket: - Ugye, nem húznak el?

A villanyszerelő nem volt egy szófukar ember. Ontotta a történeteket, míg felszerelt egy csillárt és a mennyezetre egy lámpát.