Olvasmány

Bementem a kocsmába. Törzstag vagyok. Leltári számom is van. Ott vagyok minden leltározásnál. Nem venném szívemre, ha a tulajnak leltárhiánya lenne. Ha meghalok, leírhat amortizációként.

Karácsony, szabadság, ünnepi hangulat (?)

Érdekes és fontos momentuma a csoport életének, amikor valamelyik nevelt szabadul. Mert letelik a reá kirótt büntetés, mert szabadsága is van, mert jól viselkedett, ezért kedvezményt kap. A végeredményt tekintve mindegy, hogy milyen módon, de kapun kívülre távozhat. És elméletileg vissza sem kell jönnie. Aki volt katona, az talán ismeri az érzést, a visszaszámlálás érzését. De hogy máshoz is hasonlítsam: olyan örömteli esemény ez, amit nagyon vár annak alanya és mentől közelebb van az esemény, annál lassabban telik bekövetkeztéig az idő.

Naponta ugyanazon az útvonalon, nagyjából ugyanabban az időpontban járt felénk. Kukázik. Alacsony, töpörödött, meghatározhatatlan korú férfi. Ruhája merő mocsok, cafrangokban lötyög rajta. Arca összetörve, tele plezúrokkal, véraláfutásokkal. Zsebéből műanyag kólásflakon kandikál ki. Tartalma vinkó.

Így nagybetűvel, ugyanis van szerencsém bejelenteni egy új borkülönlegességet. De kezdem az elején.

Országot járó debreceni kőműves mester mesélte a következő történetet.

Néhány éve, Siófokon, egy hirtelen gazdagodott, harmincas éveit taposó férfi, komoly terepjáróval és jó adag nagyképűséggel, kacsalábon forgó nyaraló építésébe fogott.