Látvány

Emlékmű egy tehénnek

Bimbó emlékhelye

A világon nagyon kevés hely akad, ahol szarvasmarhának szenteltek emlékművet. Nos, egy filmhős kérődző mégis kapott. Március 26-án Nagyhegyesen, a Kossuth utca végén avatták Bimbó tehén emlékkövét.

A némaságra ítélt nők – az Örök tél című film

Jelenet a filmből

Az elhallgatott múltat dolgozza fel, amiről mesélni sem lehetett. Először láthatjuk nagy játékfilmként a második világháború végén Magyarországot megszálló szovjetekről, málenkij robotra kényszerítő, GUPVI lágerekbe elhurcolt több százezer sváb származású és hazatérésük után némaságra ítélt magyar nőkről szóló történetet.

Kapocs film és néző között – interjú Fejér Tamással

Fejér Tamás

A Médiacentrum Debrecen online szavazásán a szavazók Fejér Tamást, az Apolló mozi vezetőjét választották Az év kulturális szereplőjévé. A fiatal szakember számára az elismerés megerősítést és lendületet is jelent egyben.

A sokat látott Vay-kastély

Sok tulajdonosa volt, sokféle tevékenységgel

Hazánk építészettörténeti emlékei kutatásának újabb keletű, amatőr kezdeményezése az urbex. Az angol urban exploration, azaz városi felderítés kifejezés rövidítése. Célja az elhagyatott építmények felkeresése, felfedezése, dokumentálása.

Post Mortem: kísérteties történelem

Klem Viktor és Hais Fruzsina

A járványhelyzet miatt többhónapos csúszással, de végre mozikba került az esztendő egyik nagy várományos alkotása, a Bergendy Péter rendezte Post Mortem. A misztikus, szupernaturális thriller számos kellemetlen történelmi kérdést feszeget, de természetfeletti cselekményével legalább annyit ébreszt is a nézőben.

A mozi „röviden”

Énekes András Előd és Pollák Veronika különdíjat ad át  Fotó: DESZínház

Immár nyolcadik alkalommal rendezték meg Debrecenben a Malter Filmfesztivált, a rövidfilmek ünnepét. Az október 15-16-án zajlott filmmustra díjátadóját szombat este ezúttal az I. MUST Ifjúsági és Egyetemi Összművészeti Találkozó keretein belül tartották.

A képzelet tárlata

Gyakran az alkotó szándéka a gondolatok, érzelmek szabad megmozgatása

Nonfiguratív alkotások, a fantázia művei, a határtalan alkotásvágy kiállítása tekinthető meg a MODEM-ben január 30-ig. Páratlan és exkluzív tárlat, amelyet a képzelet és a legyőzhetetlen teremtő erő ihletett, most pedig Debrecenben vált eggyé, s mutatkozott meg a nagyközönségnek.

Feeling, siker, éremeső

47 koreográfia, 47 díj

A Feeling Táncstúdió alakulata az egyik legrangosabb táncverseny-sorozatban remekelt Hódmezővásárhelyen, a megmérettetés szombati játéknapján. Mondhatni, már-már menetrendszerűen taroltak az ifjú debreceni táncoshölgyek, és egész trófeagyűjteménnyel tértek haza.

Régiségek új helyen

Van mit nézegetni órákon keresztül

„Minden nap megszűnik valami, amiért az ember szomorkodik, de mindig születik valami új, amiért érdemes élni és küzdeni.”/Hérakleitosz/ 

Toxikoma - a tökéletes egyhelyben haladás

Molnár Áron, Szabó Győző szerepében

Az egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar színész, Szabó Győző azonos című könyve alapján született meg Herendi Gábor filmje, a Toxikoma. Kiüt. Szó szerint. 

Oldalak