A mozi „röviden”

Énekes András Előd és Pollák Veronika különdíjat ad át  Fotó: DESZínház

Immár nyolcadik alkalommal rendezték meg Debrecenben a Malter Filmfesztivált, a rövidfilmek ünnepét. Az október 15-16-án zajlott filmmustra díjátadóját szombat este ezúttal az I. MUST Ifjúsági és Egyetemi Összművészeti Találkozó keretein belül tartották.

Október 15-én késő délután elkezdődött a színes, alternatív alkotások bemutatója az Apolló moziban. Az efféle különleges filmek szerelmesei egészen rendhagyó éves ünnepen vehettek részt és számos kiváló hazai mű mellett megannyi külföldi alkotást is megtekinthettek. A főszervező, Hutanu Emil hangsúlyozta, hogy, mivel nyáron derült ki biztosan, hogy megtartható a rendezvény, ezért kevés idő volt arra, hogy minél tökéletesebben sikerüljön megszervezni a filmfesztivált. A rövid felkészülés azonban egyáltalán nem látszott a vászon előtt, hiszen valamennyi vetítésre igen népes közönség gyűlt össze a Kertész Mihály teremben. Az elmúlt évekhez képest nagyjából egyharmadnyi mennyiségű filmek közül idén is díjazták a legkiemelkedőbbeket. A Váró Kata Anna filmkritikus, Fejér Tamás, az Apolló mozi vezetője és Szénási Miklós, a dehir.hu főszerkesztője által alkotott zsűri választottjain túl a közönség is szavazhatott, illetve a Malter támogatóinak különdíjait is átadták.

Az „aranyérmes” Török Levente Az én történetem című kisfilmje lett, a második helyet Nagy Borbála népszerű, kritikus alkotása, a Pannónia dicsérete kapta, míg a harmadik helyen Beleznai Márk Agapéja végzett. A szakmai zsűri különdíjat is kiosztott, amelynek Török Áron örülhetett, a Hanna bisztrója című alkotásért. A közönségnek Nagy Kálmán Olyan dolgok című mozija tetszett a legjobban. A támogatók közül a Médiacentrum Debrecen Heim Vilmos A kő című művét választotta, a Campus Rádió Kőváry Dániel Diszkó Diktátorát, az Alföld Televízió Beleznai Márk Agapé című rövidfilmjét, míg a Hajdú-bihari Napló Dóczé Péter Dilemma című művét jutalmazta. Az Apolló mozi a közönségdíjas Nagy Kálmán-filmet, az Olyan dolgokat választotta különdíjra, a Német Fórum Chilton Flóra megrendítő Még emlékszem című történelmi visszatekintő művének adta az elismerést, a MODEM pedig Rebák Tamásnak ítélte különdíját, aki érzelmes animációval nyűgözte le a filmrajongókat, Escape Velocity címmel. Már-már menetrendszerűen, a Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék oktatói, hallgatói is átadtak egy különdíjat. Ők Sipos Bencét díjazták, a Valahogy így-ért.

A Malter tehát ismét összehozta a filmszakmát és a nagyközönséget, hogy a járvány okozta korlátozások után újra együtt ünnepeljük a magyar alkotásokat. Az Apolló mozi és Debrecen újfent eredményes és népszerű filmfesztiválnak adott otthont.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.