EP-választás - Mesterházy: a józan ész politikáját követi az MSZP

Nyíregyháza, 2014. május 18., vasárnap (MTI) - Az MSZP elnöke szerint az erőfitogtatás helyett a józan ész politikáját követi pártja, és okosabban és hatékonyabban tudná képviselni a nemzeti érdekeket az Európai Parlamentben (EP), mint a Fidesz vagy a Jobbik.

 

    Mesterházy Attila vasárnap Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Jobbik EP-listája, amelynek vezetője az unióból történő kilépésről beszél, a személyi asszisztense pedig "leköpeti" a prominens vajdasági magyar vezetőt a felheccelt tömeggel, a harmadik helyen álló jelölt pedig "Oroszország érdekeit képviseli", nem alkalmas a magyar nemzeti érdek képviseletére.   A Fidesz által választott út, azaz az állandó konfliktuskeresés, a szabadságharc és az erőfitogtatás sem helyes, mivel elszigeteli Magyarországot, és ezzel is csökken a nemzeti érdekérvényesítés hatékonysága - jelentette ki Mesterházy Attila.   Az MSZP elnöke szerint Magyarország számára a nemzeti érdek érvényesítésének legjobb terepe az Európai Unió, a szervezet keretei pedig segíteni tudják az ország problémáinak megoldását.   Az Európa-párti megközelítés a helyes, azzal együtt, hogy pontosan látjuk a gondokat az unió politikájával és működésével kapcsolatban - közölte Mesterházy Attila.

    Az ellenzéki párt vezetője téves felfogásnak nevezte a Jobbik által hangoztatott EU-ból való kilépést, szavai szerint ugyanakkor a Fidesz szabadságharcot folytató, a Brüsszellel vagy valamelyik uniós tagállammal szembeni "bűnbakkereső és ellenségképet kreáló" politikája sem megoldás.  A szocialisták elnöke a sajtótájékoztatón kifejtette: Martin Schultz szociáldemokrata német politikus, az Európai Parlament elnöke egy vitában már nyilvánvalóvá tette azt, amit az MSZP is képvisel, azaz a baloldal a munkahelyteremtést állítaná az Európa-politika fókuszába, miközben a jobboldal jelöltje a folytatásra kérte az európai választókat.  Ez nagyon világosan kettéváló politikát jelent Európa és Magyarország számára, polgárainak a megszorítások, valamint a munkahelyteremtés helyreállítsa és fejlesztése között kell választaniuk - fogalmazott Mesterházy Attila.   Elmondta, az MSZP EP-programjában az európai minimálbér, illetve a minimálnyugdíj bevezetését, a 25 év alattiak teljes foglalkoztatottságának elérését, az alapvető élelmiszerek áfájának öt százalékra történő mérséklését, valamint az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének alkalmazását szeretné elérni.
   

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.