Vélemény

Huszonnégy

A legendás 24-es

A kosárlabdában 24 másodperc a támadóidő. 24 óra bőven elég, hogy a világ gyökeresen megváltozzon. És ugyancsak ez az a szám, mely a 8-as mellett szintén egybeforrt egy rendkívüli személy nevével. Ő az, akit méltán nevezhetünk legendának. Kobe Bryant emlékére.

Az igazi hős…

Hősök klubja

Egy hazai hiphop sláger szerint” Az igazi hős nem Superman vagy Batman…”. Sajnos bekövetkezett az emberiség történetében az a fordulópont, amikor végre azok is megérthetik, mit is jelent hősnek lenni, akik talán minden nap elsétálnak a köpeny nélküli megmentők mellett. Ausztrália tűzoltóiról van szó.

Helyzet a pályán (kívül)

Tőzsér Dániel

Több foci, kevesebb Insta - legalábbis egy hivatásos labdarúgó esetében ez így volna helyénvaló. Pláne, ha az illető egy profi klub első számú játékosa, kapitánya, kvázi annak szócsöve. Tőzsér Dániel, a DVSC középpályása azonban másként gondolta.

Zakatol a Vasutas – a másodosztály felé

Több mint kellemetlen  Fotó: dvsc.hu

A DVSC futballcsapata múlt szerdán kiesett a Magyar Kupából a második vonalban szereplő Dorog ellen, majd a bajnokságban is folytatta a mélyrepülést, s nagyarányú, 4-1-es vereséget szenvedett a sereghajtó, sokak által biztos kiesőnek ítélt Kaposvártól.

A mostoha keleti vég

Győzött a gyalogos

A Magyar Államvasutak közzétette a 2019/2020-as menetrendjét. Az állami vállalat jó magyar szokás szerint késve (a MÁV-ra mennyire jellemző ez a kifejezés) tette tanulmányozhatóvá. A váltás előtt egy hónappal kötelesek lettek volna közölni, ám négy napos csúszással történt mindez.

Két csúsztatás

Többet vásároltunk vagy drágábban?

A minap híreket hallgatva két információt is kétkedve fogadtam. A közszolgálati rádió, a Központi Statisztikai Hivatal júliusi adataira hivatkozva örömmel közölte, miszerint a tavalyi hasonló időszakhoz képest a boltokban hat százalékkal többet vásároltunk, a kutakon pedig négy és fél százalékkal többet tankoltunk.

Minden OK?

A helyzet nem túl színes

Ha péntek, akkor nagy bevásárlás. Ekkor szerzem be a heti szükségletet. Indulás előtt még bevállaltam egy közszolgálati hírblokk meghallgatását.

A cirkusz neve: Románia

A játékosok balhéztak, a játékvezető szenved Fotó: MTI

Az Európa-ligában szereplő focicsapataink közül mindhárom búcsúzni kényszerült a csütörtöki fordulót követően, egy meccs azonban különösen felkavarta a magyar közvéleményt. A Honvéd tizenegyesekkel „kapott ki” a romániai Craiova vendégeként. A hazai szurkolók pedig hozták megszokott formájukat.

Balmaz blama

Jól elhasalt a Balmaz

Tizennégy hónappal ezelőtt még azért szorítottak Balmazújvárosban, hogy a Fradit sikerüljön legyűrni a narancs-fekete focistáknak, mert akkor bent maradnak az NB I-ben. Ez volt anno.

Campus 2K19: őszintén?

Sokan csak ácsorogtak  Fotó: Kalló Péter

Sokakat alaposan megtréfált az idén esedékes tizenkettedik Campus Fesztivál, legalábbis ami a nulladik napot illeti. A vártnál jóval kevesebben buliztak a nyitónapon, vagyis szemmel láthatóan csak buliztak volna. Igyekszem találni némi pozitívumot is a szerdán tapasztalt hangulatban…

Auschwitz és a holokamu - elfogult jegyzet egy krakkói túra után

A tábor bejárata

A munka szabaddá tesz. Hogy Hitlernek és barom barátainak igaza volt-e, nem tudom, de tény, néhány hazánkfiának javaslom a melót.

Tenni kell a Földünkért

Budapest mellett nyolc vidéki városban volt megmozdulás

Debrecen is csatlakozott a Fridays for Future tüntetéssorozathoz, május 24-én 17 órától a Városháza előtt gyülekeztek, hogy felhívják a lakosság és az önkormányzat figyelmét a klímaváltozásra, illetve arra, hogy itt az idő cselekedni ez ügyben.

Ennél több kell!

Köstner - Nem elég győzni, jól is kell játszani

Hozta a kötelezőt a DVSC-SCHAEFFLER a K&H női kézilabda bajnokság 23. fordulójában. A felejthető színvonalú találkozón Köstner Vilmos tanítványai tíz találattal múlták felül a kiesőhelyen szerénykedő Budaörs együttesét.

Költészet napja, de nekünk több

Virágkarneváli címer

A magyarok többsége számára egyértelmű, hogy az április 11-i dátum a magyar irodalom ünnepe, a költészet napja, noha nagyon helyesen, de a szabadság őrvárosában ezen a napon mást is ünneplünk.

Vereség győzelemként beállítása

Vezetik vagy megvezetik?

Eme rövid írást nem politizálási szándék szülte. Bőszítő, ha az embert hülyének nézik, néhány felelőtlen ámokfutásának következményeit politikai sikerként kommunikálni, miközben komolyan gondolják, hogy a nép minden fenntartás nélkül el is hiszi.

Oldalak