Vélemény

Debrecen az otthonom, itt születtem, s, ha az élet messze sodor, ide fogok hazatérni, ezt büszkén vallom. Azonban a tiszta szív és az őszinteség azt diktálja, hogy akit igazán szeretek – Debrecent pedig bátran merem szerelmes személyként említeni –, annak azt is meg kell mondanom, ami nem tökéletes, s, amit szebbé tehetünk – együtt.

Az elmúlt hetekben másról sem hallani a napi sajtóban, akárcsak a köz szóbeszédében, mint a nyitásról. Izgatottan kérdezi egymást idős, fiatal, férfi, nő, honfi és külföldi, hogy vitapartnere mit gondol, hová megy, s, hogy védett-e már?

Hajrájához közelít a labdarúgó másodosztály idei kiírása, és bár a DVSC együttese három körrel a cél előtt a feljutást érő második helyen áll, mutatott játékban és eredményekben továbbra is bőven akad kivetnivaló. Ilyenkor lehet különösen értékes a szurkoló számára néhány őszinte gondolat.

A debreceni Fórum környéke már-már kultikus találkozási hely a tinédzserek, fiatalok számára. Meghitt légyottok, baráti összejövetelek, csavargós délutánok kiindulópontja a bevásárlóközpont előtti tér. A tömeg azonban többnyire ügyet sem vet bizonyos, szinte jellegzetesen oda köthető alakokra, akik mellett nem lenne szabad elmennünk.

Látványos, karakteres és gólgazdag futball helyett kiábrándító vereség volt a jutalma annak, aki kellemes délutáni kikapcsolódásban bízva megnézte a DVSC labdarúgóinak dorogi fellépését.

Az elmúlt néhány évben, s különösen is a karanténidőszakban jelentősen átalakultak az audiovizuális tartalomfogyasztási szokások. Felértékelődött a Netflix, az online-sorozatok világával, a legtöbb dilemmát mégis öreg barátunk, a YouTube okozza.

Versenyfutásról, vak küzdelemről, pánikról is esett már szó az utóbbi időben. Most azonban úgy tűnik, már nagyon a végét járják a hirtelen „utolsó időszak” címszó alatt bevezetett korlátozások. A végét járja sok minden más is.