Egy nap így szóltam a barátaimhoz: - Fiúk, van négy tiszteletjegyem Horváth Károly előadóestjére. Nem igazán jöttek tűzbe, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy Charlie koncertre hívtam őket. Lehet, hogy sokan most kattintanak tovább, amikor bejelentem, interjút készítettem a debreceni Tóth Imrével. Kérem, ne tegyék! Hiszen ő nem más, mint Bruti.
Régóta kacérkodom egy könyvkiadó létrehozásával. Életemben írtam már annyit, melyből jó ideig eltarthatnám a céget. Igen ám, de az alapítás előtt érdemes közvéleménykutatást végezni, üzleti tervet készíteni… és az elképzelés máris torpedót szenved.
Idén tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Simonyi napokat Debrecenben május 8. és 17. között. Most is gazdag programokkal emlékeznek névadójáról, Simonyi József óbesterről, „a legvitézebb huszárról”.
Az Ukrán Népi Táncegyüttes, a Virsky április 14. és május 11. között Magyarországon vendégszerepel. Hazánknak komoly megtiszteltetés, hiszen az együttes éves szinten alig két hónapot tölt Európában. Az Egyesült Államokban hódítanak. Április 19-én este a Kölcsey Központban léptek fel.
A Kossuth-díjas Berecz András mesemondó fellépései során gyakran improvizál: „Nem a kész fazekat viszem a vásárba, hanem az embereket hívom a kemencéhez. Nézzétek, a sarat így formázom meg a korongon, így égetem ki. A színpad nekem műhely is, azt szeretném, lássák meg, hogy készül a mese. Engem is izgasson, hogy lesz vége. A mesemondásnak is fontos törvénye, lehetősége a szabadság, vidd fel magaddal őt is a színpadra. Ketten erősek vagytok.”
Telt házas előadáson március 16-án Koncz Zsuzsa lépett fel a Kölcsey Központ Nagytermében. A koncerten a művésznő elénekelte mindazokat a slágereket, melyek fémjelzik pályafutását.
A karácsonyi, szilveszteri ünnepek elmúltával mi dobná fel jobban a szürke téli napokat, mint a farsang téltemető, tavaszt váró ünnepe, a báli szezon, amely generációkon keresztül épült be tudatunkba.
Negyvenéves az Edda. Sőt, lassan negyvenegy. Az évfordulót idén, április 11-én a Papp László Budapest Arénában nagyszabású koncerttel ünnepli. Debrecenben tavaly, december 28-án csaptak fergeteges bulit a Lovardában. Négy évtized komoly idő, de a zenekar tagjai bírják, a mai napig élvezettel zenélnek, mint ahogy tapasztalhattuk december végén is.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.