Megújul a debreceni gyógyfürdő

Debrecen, 2014. február 10., hétfő (MTI) - Megújul a debreceni nagyerdei gyógyfürdő, a beruházás része a pihenőerdő teljes felújításának - mondta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere hétfőn, az új medencecsarnok sajtóbejárásán.

A parkerdő nyugati részén hamarosan elkészül az új stadion a hozzá kapcsolódó beruházásokkal, a keleti részen megújul a békástó és környéke, valamint a nagyerdei szabadtéri színpad. A 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban várhatóan új szállodát építenek a strand területén, és felújítják az 1-es villamos sínpályáját - sorolta Kósa Lajos.
Fazekas Lajos, a Debreceni Gyógyfürdő Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette: a fürdőfelújítás első ütemeként 250 millió forintos beruházással elkészült a négy kupolás medencecsarnok.

A munkálatok során a medencék üvegmozaik burkolatot kaptak, kicserélték a nyílászárókat, megújult a csarnok gépészete.

Hozzátette: az új szaunarész gőzkamrákkal, infraszaunával, hűtött hideg vizes csobbanómedencékkel együtt a felújítás második ütemében készül el.

A négy ütemből álló, augusztus 31-ig befejeződő teljes gyógyfürdő-felújítási projekt összköltsége 1,4 milliárd forint, a költségek felét európai uniós forrásból fedezik - jelezte az igazgató.

Fazekas Lajos tájékoztatott arról is, hogy a másik sikeres pályázatuk eredményeként egymilliárd forintos beruházással felújítják négycsillagos szállodájukat, a Hotel Thermált. Eddig 300 milliós költséggel - 50 százalékos uniós támogatással - megújult a szálloda hallja, étterme és konyhája, valamint 48 szoba.

Különlegességként említette, hogy speciális ételkínálattal várják az ételintoleranciában szenvedő - például lisztérzékeny - gyerekeket. A speciális ételkészítést a debreceni orvoscentrum klinikáinak szakembereivel egy év alatt sajátították el az éttermi konyha szakácsai.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.