Néhány évvel ezelőtt a fenti címmel környezetvédő kampány zajlott. Az ország már akkor elviselhetetlenül elszemetesedett. Jobb érzésűek, hazánk jövőjéért aggódóak tették fel a kérdést: nem bántja a szemét? A válasz rezignált, reménytelenséget tükröző: nem.
Debrecen város napja alkalmából április 11-én ünnepi közgyűlést tartott Debrecen képviselő-testülete. Az eseményen díszpolgári címeket, Pro Urbe- és Mecénás-díjakat, Sajtódíjat, Kölcsey Ferenc-ösztöndíjat, valamint emléklapokat adott át Papp László polgármester.
Hiába a jogerős döntés, a vallási bíróság határozata, úgy tűnik, a Debreceni Zsidó Hitközség vezetése semmibe veszi a legfelsőbb országos véleményt. Nem kérnek bocsánatot megbántott, megalázott, kirekesztett híveiktől.
Az egyes ember egyedi és megismételhetetlen. Természete, gondolkodása más-más, eltérően viszonyul egy-egy esethez, megnyilvánuláshoz. Minél korosabb valaki, annál sötétebben látja a világot, egyre több minden bosszantja. Nap mint nap akad nem tetsző. Talán, mert jobban odafigyel szűkebb és tágabb környezete dolgaira, kritikusabban viszonyul hozzájuk.
Nyilvánosan bocsánatot kell kérni Horovitz Tamásnak és a Debreceni Zsidó Hitközség alelnökének, valamint a főrabbinak három debreceni hittestvérétől. Így határozott a legfelsőbb vallási bíróság a minap Budapesten. Egyben bejelentették, hogy a megsértett emberek polgári peres úton tovább érvényesíthetik kártalanításukat.
Amikor hazaértem, a ház oldalánál mentő várakozott. Személyzete a szeméttárolónál ácsorgott. Mindannyian bosszúsan csóválták fejüket. Lábán megállni alig képes hajléktalan magyarázkodott.
A tavasz, a napok óta tartó kellemes meleg előcsalta a rovarokat, állatokat. A buszmegálló aszfaltján is egy termetes csiga araszolt. Hosszú nyálkacsíkja szerint messziről indulhatott, talán a közeli park valamelyik fűcsomója alól, ahol télen megpihenhetett.
Papp László polgármester és Komolay Szabolcs alpolgármester vezetésével a Római Magyar Akadémia meghívására debreceni delegáció utazott Rómába. A látogatás célja a város kulturális kapcsolatainak erősítése.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.