A honi politikai életet valamennyire is figyelőket bizonnyal megint „kiakasztotta” Orbán Viktor legújabb nyilatkozata. A német Die Welt konzervatív lap online kiadásában „Egy magyar, egy bajor – semmi vita” címmel jelent meg közös interjú a magyar és Hort Seehofer bajor miniszterelnökkel.
Na, most mi volt ez? Szonda ipszosz vagy hirtelen teli gatya? A neten függőket minden esetre jól hasba akasztotta az ötlet, s mivelhogy a tápláléklánc csúcsán trónoló főemlősök (jelen esetben homo sapiensek) érzékeny testtájéka a mell és az ágyék közti középtáj, a reagálás hevesre sikeredett.
Bár nem feltételezem mindenkiről, hogy reklámzabáló, azért egy-két szlogen bizonyosan ismerősen cseng. Egyeseket frappánságukért jegyeztük meg, másokat az unos ismételgetésért.
Orbán Viktor az utolsó percig ragaszkodott az internetadóhoz, és csak akkor hátrált meg, amikor látta, hogy a törvénytervezet olyanokat is az utcára visz, akiket korábban nem érdekelt a politika. Információink szerint erre figyelmeztette egy közvélemény-kutatás is. Ám a miniszterelnök továbbra sem mondott le „az interneten keletkező hatalmas extraprofit” megadóztatásáról, csak azt ismerte fel, a lépést kommunikációs szempontból nem készítették elő megfelelően.
Mint az várható volt, az Orbán kormány türelmetlenül, de kivárta az önkormányzati választások eredményét. Bár előre ittak a medve bőrére (például Debrecenben már a nyár elején leosztották a lapokat: ki lesz a polgármester, alpolgármesterek), mégse akarták rontani eredményüket megszorítások bejelentésével.
Frankfurter Allgemeine Zeitung német lap hétfői számában írta, hogy Magyarország „egy szintre került olyan államokkal, mint Oroszország és Uganda.” Rogán Antal mégis úgy nyilatkozott, hogy nem tudja eldönteni, hogy „ez most vicc, vagy komoly”.
Éjszakai bagolynak kell lenni, akinek fülei igényesebb muzsikára vágynak. Közvéleménykutatók szerint a zöm, a plebsz beéri a kommersszel (pálinkában is, mert csak arra van pénze). Azt pedig ontja számtalan auditív és vizuális csatorna. Csak az én szolgáltatóm hét könnyűzenei kanálissal áldott meg, kontra Mezzo, az egyetlen (túl)komolyzeneivel szemben, ezért, mint egy music hunter, forgatom az egy-, kéthetes nyomtatott műsorajánlókat, böngészem a napi elektronikusokat.
A történelem ismétli magát. Ez esetben azonban az ismétlés nem a tudás anyja. Hiába a korábbi tettek tanulságai, a későbben élők gyakran megfeledkeznek róla.
Kósa Lajos polgármester elmenekült Debrecenből. Az ellenzék egységesen fejére olvasta regnálása tizenhat évének minden negatívumát. Volt belőle bőven. Dicstelen ténykedésének megkoronázása a napokban kipattant ingatlanügy.
Egy héttel ezelőtt, Elég volt című írásomban rendesen leamortizáltam a Loki stábját, játékost, vezetőt egyaránt. Letargikus hangulatommal nem voltam egyedül, sokunknál betelt a pohár.
A szovjet hadsereg ideiglenes itt-tartózkodásának legfélelmetesebb idejét idézték kedden délután Debrecen légterében vadászrepülők. A 14 éves fiam négy óra körül riadtan hívott: mi van itt apa, miért repülnek fölöttünk vadászrepülők?
A választópolgárok többsége rezignáltan követi az önkormányzati választások kampányeseményeit. Általános vélemény, hogy jönnek a jelöltek, ígérnek fűt-fát, gurítanak söröshordót, itatják a szomjas polgárt, vagy krumplit osztogatnak, aztán a voksolás után úgy eltűnnek, mint a pinty. A plakátokról még egy hónapig rájuk vigyorognak, aztán semmi. Legközelebbi feltűnésük öt év múlva, a következő önkormányzati választásokon várható.
Tisztességtelen, amit a DVSC játékosai és vezetői művelnek hetek óta a szimpatizánsokkal és a szurkolókkal. Amikor ezeket a sorokat írom, még tart Pápán a Lombard - Újpest meccs, amelyen ha a hazaiak legyőzik a lilákat, a Loki nem lesz az első tízben a bajnoki tabellán.
Ahogyan a szobrász önti a gipszet a halhatatlan arcra, azonkép öntjük mi céhesek- mívesek szavunknak anyagát és várunk, várunk, míg a kíntól kővé nem mered.