Nagy szenvedés árán győzelem a Nagyerdőn

Ojediran, az egyetlen gól szerzője  Fotó: DVSC

Derbire készült a Nagyerdő népe szombat este, hiszen a DVSC vendégeként az Újpest érkezett a cívisvárosba. Nagy volt az érdeklődés a mérkőzésre, amelyhez ezúttal is számos kísérőrendezvényt társított a klub.

A Loki feltétlenül javítani szeretett volna, hiszen nagy szüksége volt a bajnoki pontokra a dobogóra való tapadáshoz, illetve ahhoz, hogy – többek között a kupadöntőtől függően – nemzetközi indulást érő pozícióban álljon a végelszámolásnál. Szrdjan Blagojevics legénysége izgalmas meccsen komoly vereségbe futott bele Miskolcon, a keleti derbin, amikor is a Diósgyőr gárdája 5-3 arányban múlta felül a debreceni piros-fehéreket. Így most fővárosi lilák ellen mindenképpen diadallal szerette volna zárni a csapat a kilencven percet. Ehhez minden adott volt, hiszen a lelátó már alapjaiban megteremtette a meccshangulatot, nem csupán a hazai b-közép telt meg, de az újpesti fanatikusok is kifejezetten népes táborral érkeztek a Nagyerdei Stadionba.

A rangadó kezdetén az Újpest igyekezett beszorítani ellenfelét a hazai kapu előterébe, ám a Lokinak sikerült kitörnie. Az első jelentősebb akció végén Banainak kellett megfognia a labdát, a Debrecen egyelőre érdemben nem járt közel a gólhoz. Az Újpestnek kontrákra adódott lehetősége, először akkor vezethetett veszélyes ellentámadást, amikor Szécsi Márk és Szuhodovszki Soma nem értették meg egymást a középpályánál, ám ezúttal sem adódott komoly lehetőség. Nem úgy mint negyedóra elteltével, amikor Dzsudzsák Balázs életerős bombája kerülte el kicsivel a kaput, majd a kapitány az első játékrész derekánál újabb bombát eresztett meg, a labda pedig egy védőn megpattanva néhány centivel a kapufa mellett vágódott szögletre. Találatok tehát ez idáig még egyik tábor sem ünnepelhetett. A piros-fehérek letámadással operáltak, a fővárosiak ezt több-kevesebb sikerrel tudták lereagálni. Szuhodovszki a 28. perc végén tizennyolc méterről lőtt keresztbe laposan ballal. Banai hozzáért, de a szöglet vitathatóan elmaradt. A mezőnyfölény a hazaiak kezében volt. A 36. percben úgy tűnt, megszakad a gólcsend. Az egyébként végig lendületesen futballozó Brandon Domingues mutatott be parádés cselt az alapvonalnál, majd középre tartó passzát az újpestiek játékosa, Koburi lőtte saját hálójába. Dominguest ünnepelte a hazai publikum, a VAR azonban közbeszólt, a sípmester az akció elején történt lesállás miatt érvénytelenítette a találatot.

A félidőben már nem esett további – érvényes – gól, izgalmas és nagy iramú mérkőzésen 0-0-s gól nélküli állással vonulhattak pihenőre a felek.

A fordulás után rögtön újabb VAR-vizsgálattal folytatódott a meccs. Vajda Botond vádliját Tamás talpalta telibe, majd a játékvezető rövid videózás után ellentmondást nem tűrően ítélt: az Újpest piroslappal emberhátrányba került. Mészöly Géza legénysége tartósan beszorult a tizenhatosán belülre. A 60. percben Dzsudzsák emelt jobbal, a labda Domingues elé érkezett, akinek aztán a térdéről vágódott keresztbe tiszta helyzetből a labda. Kettő perccel később Vajda tüzelt, Koburin megpattant a labda, a szöglet immár másodízben maradt el érthetetlen módon. Vajda szólója után Ojediran továbbított már a tizenhatoson kívül Dzsudzsáknak, aki Ferenczi Jánost vette észre. A védő fejjel csúsztatott, majd Banai tolta ki a labdát bravúrosan. Alig kettő perc múlva már Vajda vezette rá a labdát Banaira, aki újfent látványosan hárított. A Loki totális nyomásgyakorlással játszott – úgy tűnt, hiába, a kapu érintetlen maradt.

A 88. percben aztán megtört a jég. Batai Tamás fejelt közvetlen közelről, Banai ekkor még hárított, de a kipattanót Ojediran bevágta a kapuba: hosszas erőlködés után szerezte meg a vezetést a Debrecen, így 1-0-ra módosítva az állást.

Ez a találat jelentette a végeredményt is. Hazai pályán tehát győzni tudott a DVSC, amely diadallal és megszerzett három bajnoki ponttal hatalmas lépést tett a negyedik hely felé.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.