Törvénymódosítást kezdeményez az MSZP a gyed extra kiterjesztéséért

 Budapest, 2014. január 26., vasárnap (MTI) - Az MSZP törvénymódosítást kezdeményez azoknak a törvényi ellentmondásoknak a megszüntetéséért, amelyek akadályozzák, hogy a kismamák élhessenek a gyed extrával - jelentette be Bangóné Borbély Ildikó, a szocialisták elnökségi tagja vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

 

    Az ellenzéki politikus szerint jelenlegi formájában csak "üres kampányfogás", hogy a kormány megvédi a kisgyermekes anyákat, hiszen az érintettek a törvényi ellentmondások okán nem lehetnek jogosultak dupla gyesre, a gyerekek bölcsődei elhelyezésére, illetve bármikor felmondhatnak a munkába visszatérőknek. Ha az Orbán-kormány nem hajlandó elfogadni a javaslataikat, akkor a Mesterházy-kormány teszi ezt meg a kormányváltás után - fűzte hozzá.

    Bangóné Borbély Ildikó elmondta: olyan törvénymódosítást kezdeményeznek, amely lehetővé tenné a gyed alatt munkát vállaló szülők számára, hogy bölcsődébe járassák gyermeküket. Ugyanis a hatályos törvények szerint azok a szülők, akik gyed-et vesznek igénybe, nem kérhetik gyermekük bölcsődei elhelyezését - mondta. Szerinte a Fidesz szándékosan teszi leheteletlenné a gyed extra felhasználását, hiszen ha mindenki élne a lehetőséggel, akkor 200 ezer bölcsődei férőhelyre volna szükség, miközben csak 37 ezer hely van az intézményekben.  Hozzátette: a jelenlegi jogszabályok akadályozzák a dupla gyes felhasználását is, a családok támogatásáról szóló 1998-as törvény ugyanis kimondja, hogy a gyermekgondozási segély havi összege - a gyermekek számától függetlenül - azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével.    Ez utóbbi mintegy 28 ezer forint, vagyis a jogszabály alapján két gyerek esetén sem lehet ennek a duplája - magyarázta Bangóné Borbély Ildikó.

    Gátló tényezőnek nevezte azt is, hogy az új munka törvénykönyve értelmében a kisgyermekes szülő csak akkor áll felmondási védelem alatt a gyermek 3 éves koráig, ha fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe. Vagyis ha visszamegy dolgozni, akkor bármikor ki lehet rúgni - mondta.   Hozzátette: javaslatuk ez utóbbi esetben is védelmet biztosítana a gyed extrát felhasználó szülő számára. Mindezzel az MSZP megteremtené annak a lehetőségét, hogy a kormány ne szabotálhassa el a gyed extra végrehajtását - mondta Bangóné Borbély Ildikó.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.