Nem sikerült javítani

Dzsudzsák Balázsnak sem sikerült  Fotó: Kovács Péter

A DVSC az OTP Bank Liga 2. fordulójából elhalasztott összecsapáson Paksra látogatott szerdán késő délután. A tolnaiak ellen a Loki különösen fontos meccset vívott, hiszen legutóbb a listavezetőként a Diósgyőr ellen elszenvedett első idegenbeli vereséget szerették volna javítani Srdjan Blagojevic tanítványai.

A mérkőzést a Vasutas kezdte magabiztosabban. Rögtön a meccs elején Bárány Donát indult meg, és Domingues előtt is lehetőség adódott, de a debreceni támadók túlcselezték magukat, így közvetlen ziccerig nem sikerült eljutni. Mezőnyfölényt próbált kialakítani a piros-fehér gárda, a hazai pálya mégis kedvezett a Paksnak. Olyannyira, hogy a 14. percben Windecker révén megszerezte a vezetést az atomvárosi zöld alakulat. Eseménydús első félidei csatározást láthattak a nézők, kontra kontrát követett, helyzetek is adódtak, de a két hálóőr magabiztosan tette dolgát. Loncar is próbálkozott, de Szélpál szögletre mentett, majd félóra elteltével az egykori debreceni Kinyik Ákos megpróbálkozott a gólszerzéssel, sikertelenül. Válaszképpen Ferenczi János indította Bárányt, akire Szappanos lépett ki, majd fosztotta meg labdájától. Az első felvonás hajrájában szögletből fejelt Romanchuk, ám a gólvonalról sikerült mentenie a paksi védelemnek. Az akarat és a szervezett támadójáték megvolt a Loki részéről, mégis pontosan és erőfölényben végigvezetett akció végén a Paksnak sikerült vezetést szereznie: szünetben 1-0 volt az állás.

A fordulást követően a második felvonás első perceiben a Loki beszorult a saját tizenhatosa elé, azonban érdemben nem tudott a hazai csapat ziccereket kialakítani, a védők felszabadítottak. Rögtön ki is ugrott Ferenczi, ám az ívelt labda némileg hosszúnak bizonyult, így Szappanosnak nem akadt dolga. Negyedóra telt el a második félidőből, amikor Haraszti labdája a szintén egykori debreceni játékos Könyves Norbert lábához került, a támadó pedig 16 méterről eredményes volt: 2-0.

Erősen fizikálissá vált a küzdelem, villantak a sárgák, illetve egymást követték a cserék is, a feszültség nőtt. Fojtóan játszottak a zöldek, a Lokomotív kontrákra építhetett leginkább. Azokra viszont magabiztosan, hiszen kitörve a tolnai szorításból, rögtön helyzetbe is kerültek Bárányék. Az ifjú csatár látványosan vett le mellel egy beemelt labdát tizenegy méterre a kaputól, és félollóból próbálta belőni a hálóba – centiket tévedett, ám nem sok hiányzott, hogy Diósgyőr után újfent szépségdíjas gólt szerezzen. A meccs hajrájához érve úgy tűnt, hosszú idő után egynél több gól dönt a két csapat egymás elleni megmérettetésén. A 87. percben igen kétes döntésképp maradt csöndes a síp, miután Ferenczi a Paks tizenhatosának közvetlen előterében tűnt el védője előtt. Aztán Kusnyír Erik a balszélen lélekszakadva iramodott meg, de keresztpassza a tizenegyespont magasságában a védelem martalékává vált. A mindenáron menteni próbáló Debrecennek nem sikerült szépítenie, 2-0 lett a végeredmény.

A DVSC-nek sem csüggednie, sem pedig pihennie sem lesz sok ideje. Szeptember 30-án, szombaton ugyanis máris jön a Loki következő meccse a héten. Derbin lehet javítani, ráadásul a Nagyerdei Stadionban. Az ellenfél 19:30-tól az Újpest lesz.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.