EP-választás - Egy hét múlva lesz a voksolás

Budapest, 2014. május 18., vasárnap (MTI) - Egy hét múlva, május 25-én, vasárnap több mint 8 millió választópolgár dönthet arról, kik foglalhatják el az Európai Parlamentben (EP) a Magyarországnak járó 21 képviselői helyet.

 

    A választás egyfordulós, a magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgárok nyolc lista közül választhatnak. A szavazólapon sorrendben a következő pártok és pártszövetségek listái szerepelnek majd: Magyar Szocialista Párt, Seres Mária Szövetségesei, Fidesz-KDNP, A Haza Nem Eladó Mozgalom párt, Jobbik, Lehet Más a Politika, Együtt-PM, Demokratikus Koalíció.   A május 25-i szavazáson a választópolgárok valamivel több mint tízezer hazai szavazókörben, valamint 97 külképviseleten személyesen szavazhatnak. A szavazókörökben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnapi adatai szerint 24 ezer pártdelegált segíti a szavazás lebonyolítását.

    Az EP-választás arányos választási rendszerben, listás szavazással folyik. A választáson Magyarország területe egy választókerületet alkot, a mandátumkiosztás az úgynevezett legnagyobb maradék elve szerint történik. Nem kaphat mandátumot az a lista, amelyik a voksoláson nem kapja meg a szavazatok legalább 5 százalékát. A listáról a jelöltek a párt által eredetileg bejelentett sorrendben jutnak mandátumhoz.

    Azok, akik a szavazás napján nem tartózkodnak Magyarországon, a külképviseleteken voksolhatnak, ha szombat 16 óráig kérték felvételüket a névjegyzékbe. Az NVI vasárnap reggeli adatai szerint csaknem 7500-an kérték felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe, de a statisztikában még nem szerepelnek azok, akik pénteken vagy szombaton adták be kérelmüket, mivel ezeket még nem bírálták el a választási irodák.   A csaknem 7500 ezer külképviseleti névjegyzékbe vett választópolgár azt jelenti, kétszer annyian kívánnak külképviseleteken szavazni, mint öt évvel ezelőtt. Akkor ugyanis valamivel több mint 3800-an szerepeltek a külképviseleti névjegyzékben, és közülük 3400-an el is mentek szavazni.

    Az EP-választás sajátossága, hogy a Magyarországon lakóhellyel rendelkező uniós polgárok is szavazhatnak a magyar EP-listákra. A Nemzeti Választási Iroda 107 ezer európai uniós állampolgárt tájékoztatott arról, hogy választójogukat Magyarországon is gyakorolhatják az EP-választáson, közülük a vasárnap reggeli adatok szerint 9100-an jelezték, hogy a magyar listákra voksolnának. Öt évvel ezelőtt 5500-an szerepeltek a névjegyzékben a szavazás napján. Azok, akik nem a lakóhelyükön, hanem egy másik magyarországi településen kívánnak voksolni, május 23-án 16 óráig kérhetik átjelentkezésüket, és bár körülbelül egy hét van még az átjelentkezési kérelmek benyújtására, már eddig körülbelül annyian jelezték ezen szándékukat, mint öt évvel ezelőtt. Az NVI vasárnap reggeli adatai szerint 25 ezren kértek átjelentkezést a május 25-i választásra.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.