Közlekedés

Parkolás – a lehetetlen küldetés

Mindennapos helyzet a Fazekas Mihály utcán

Debrecen belvárosában megannyi parkolóhely kínálkozik, hogy járművünket magunk mögött hagyva gyalog szeljük át a történelmi utcákat, úti célunk felé tartva. Noha ez tény, rendkívül bosszantó, már-már pofátlan és aljas szokás, hogy az ingyen parkolás okán egyes sofőrök akár még a saját kapubehajtón történő megállást is ellehetetlenítik.

Utazás az enyészetbe

Az utasok nem vigyáznak rá, az üzemeltető nem takaríttatja rendesen

Felgyűlt rágómaradványokkal „szigetelt” ablak, ismeretlen eredetű testváladék-maradványok, penészes ülések, no meg persze elviselhetetlen időjárás - a buszozás „örömeiről”…

A busz késik, a jegyáremelkedés érkezik

Hasonló árért a fővárosban többet utazhatunk

Immár május eleje óta, hogy az újfent jócskán megemelt vonaljegyárak érvényesek a DKV járatain. Mindez azonban aligha pénztárcabarát, még akkor is, ha a tömegközlekedés mellett szól a környezettudatosság, illetve megannyi társadalmi tényező.

A lovagló csúcsmárka

A kép csak illusztráció

Szutykos, szürke, ködös alkonyat. Az autópályán erős forgalom. Egyfajta kirajzás. Ügyes-bajos dolgaik elintézése utáni, fővárosból távozók tömkelege lepi el a két sávot.

A 471-es csapdája

Nehéz közlekedni, de megéri elszenvedni

Nyár vége óta tart a 471-es főút Debrecen belterületi szakaszának felújítása, négysávosítása. Noha a tavaszra tervezett aszfaltozás, az idén befejezendő közműkiváltás után vélhetően jelentősen könnyebb lesz a közlekedés, az útszakasz csapdái most elkerülhetetlenek. Valamit valamiért?

Vasúti vég

Vasúti közlekedés - itt a vége

Az írás címe kétféleképpen is értelmezhető: egyrészt végállomás, másrészt lepusztult állapota miatt az odavezető vasútvonal bezárását is többször tervbe vették.

„Váratlan” villamosok, bénázó buszok

Fekete, mint egy Malevics festmény

Noha a DKV rendre a kor szellemét tükröző és haladó innovációkkal igyekezik maradéktalanul kiszolgálni az utazóközönséget, azért a végén még mindig marad egy kis bosszankodni való. Különösen akkor, ha a buszt, bár valós időben követhetjük, annak érkezése és „célba érése” teljesen esetleges – még ha siet is az ember.

Rossz utakon autózva

Mindennapos látvány

A rendszeresen autózók jól ismerik a hazai útviszonyokat. Bár az illetékesek kommunikációja szerint évente jelentős hosszúságú felújítások történnek, ez valahogy nem nagyon látszódik.

Forró utazás

Egy "felüdítő" utazás után  (Képünk csupán illusztráció)

Itt a nyár, a vakációszezon, ezzel együtt pedig nyoma sincs a buszokon a felkészültségnek, az utasbarát szolgáltatásoknak.

Vasúti bajok: napi 250 óra késés

Fradi-mozdony - ettől se lesz gyorsabb

MÁV-térkép szerint június 8-án 14 óra 26 perckor országosan huszonkét vonat késett 5-15 percet, tizenhét pedig 15 percet meghaladót.

Oldalak