Van

Kukabúvárok

szemétgyűjtő

Szerda van. A szemétszállítás napja. A közös képviselő már reggel kirakja a konténereket, kukákat, pedig a kukásautó csak estefelé érkezik. Muszáj ketrecben tárolni, mert egyrészt ellopnák, mert országunkban mindennek lába kél, másrészt a guberálásból élők szétszórnák a szemetet – szerdánként így is ezt teszik.

Az első debreceni színekben induló téli olimpiás

Nagy Konrád (MOB fotó)

Nagy Konrád (Debrecen, 1992. március 26. ) rövidpályás gyorskorcsolyázó korosztályos magyar bajnok volt kerékpározásban. Hároméves korában tanult meg bátyjával együtt korcsolyázni a nagyerdei műjégpályán. Édesapja tanítgatta a két fiút. Később hobbiszinten a jégkoronggal is próbálkozott. 2006-ban testnevelő tanára javaslatára elindult a megyei diákolimpián, ahol a megyei selejtező után az országos döntőt is megnyerte. Két évvel később már a válogatott tagja volt.

Tiltakoznak a tégláskertiek

Ide épülne a torony

Egy mobilszolgáltató átjátszó tornyának építése ellen lázadoznak a tégláskertiek 2013 márciusa óta. A tornyot a Balaton utca egyik üresen álló telkén tervezik felállítani. Aláírásgyűjtésbe kezdett a kertvárosi lakóközösség, mert szeretnék megakadályozni, hogy egy sűrűn lakott terület majdnem központjába, egy kb. 30 méter magas torony kerüljön. Bár hivatalosan nem bizonyított, de sokat vitatott az ilyen jellegű építmények káros hatása környezetükre. Zavaró, veszélyes körülményként, és az ingatlanok forgalmi értékének csökkenésétől tartva fogott össze a közösség, mely táj idegennek is ítélte az építményt. A Díszpolgár magazin az ügyről megkérdezte Szabó Gyulát, a térség önkormányzati képviselőjét.

HRW-Magyarország-emberi jogok. A HRW bírálja a magyar alaptörvény módosításait

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti:
    Berlin, 2014. január 21., kedd (MTI) - Bírálja a magyar alaptörvény tavalyi módosításait a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet kedden Berlinben bemutatott éves jelentése.

 

A nők egészségmegőrzéséért festett

Kozmáné Bődi Ildikó és az alkotása

A Mályvavirág Alapítvány „a méhnyakrákos nők gyógyulásáért és a megelőzésért” 2014. január 3. hetében megrendezi a 8. Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét hazai programsorozatát. Hat magyarországi helyszínen, többek között a Debrecen Plazában óriás raklapművet állítanak ki.

Szokatlan kiállítás nyílik

Makoldi Sándor és alkotása

A Magyar Kultúra Napján, január 22-én, 18 órakor nyílik a debreceni MAG alkotó csoport kiállítása a Belvárosi Galériában (Debrecen, Kossuth u. 1.)  Január 29-én 17.30-19.30. között pedig az érdeklődők beszélgethetnek és műveket elemezhetnek az alkotókkal.

Cívis szégyenfoltok I.

Debrecen Szálló

Nézzük, mit lát először a városból az, aki Debrecenbe érkezik. Esetleg szállodakereső szándékkal, hogy az embernek legyen hol a fejét lehajtania. Kigyün a szocreál Nagyállamosbúl (használjuk akkor a cívis tájszólást, ugyi), megjáratja a szemit a kietlen téren, mint néhai Charles Bronson a Vadnyugat-filmben. S meglátja a sarki fogadót.

ByeAlex, a finnországi kultúrkövet

Magyaros vendéglátás

Nemcsak egy országban tapasztalhatjuk, hogy sok nemzet kultúrája van jelen, mivel az emberek jönnek és mennek, nyelveket beszélnek, kultúrák cserélődnek, keverednek. Debreceni diákként Finnországban töltött négy és fél hónap alatt ezen a téren szerzett tapasztalataim kiteljesedtek.

Az országgyűlési képviselők 2014. évi általános választása időpontjának kitűzéséről

    Budapest, 2014. január 18., szombat (MTI) - Az alábbiakban szó szerint közöljük a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményét.

Főrabbi: nem volt értéke az emberi életnek a holokauszt idején

Budapest, 2014. január 17., péntek (MTI) - Nem volt értéke az emberi életnek a holokauszt idején, amikor megkülönböztették, üldözték a zsidóságot és 6 millió európai, ezen belül 600 ezer magyarországi áldozata lett a népirtásnak - mondta Deutsch László főrabbi a budapesti gettó felszabadításának 69. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen pénteken a budapesti Dohány utcai zsinagógában.

 

Oldalak