Női kézi MK: elődöntők

A rendezvény hívogatója

Debrecenben ezen a hétvégén a kézilabdáé a főszerep. Szombaton megrendezték a Magyar Kupa négyes döntőjének elődöntőit, ahol a Ferencváros a Dunaújvárost legyőzve, a Győr pedig az Érdet felülmúlva jutott döntőbe.

Az első találkozón a Fradi és a Kohász lépett pályára. Háfra Noémi indított góllal, de nem estek sűrűn a találatok, hiszen a zöld-fehérek szorosan fogták embereiket, míg a védelem mindkét oldalon olajozottan működött. Az újvárosiak részéről a Debrecenben már ismerősen mozgó Sirián Szederke vette be a Fradi kapuját elsőként. Az egész meccsen 8 gólig jutó játékos csapata motorjaként kézilabdázott. Percekig tartó periódusai voltak a mérkőzésnek, amik gól nélkül zajlottak, majd a félidő felénél az FTC kapcsolt magasabb fokozatra és gyorsan megnövelték a különbséget. A Kohász is ébredt, Szekercés látványos átlövéseivel zárkóztak. A félidő utolsó mozzanataként Sirián a vonalnál bevetődve pöckölt a kapuba egy kipattanót. A szünetben 11-17 a Ferencváros javára.

A második játékrészben a DKKA lendülete alábbhagyott, a Fradi azonban tartotta pontos játékát és fegyelmezetten játszottak. Háfra a védelemben és az offenzívákban egyaránt kiválóan helytállt. Remek érzékkel fülelte le az ellenfél passzait és több ziccert is végigvihetett. Az erőviszonyok nem változtak, Ferencváros megtartotta az előnyét és Szemerey védésével zárult az első elődöntő. A végeredmény 26-33. Az FTC az aranyért, a Kohász a bronzért játszhat.

A következő párharcot Érd és a Győri Audi ETO KC vívta. Négy percig kellett várni az első fontos jelenetekre, ekkor Szabó Edina csapata nyitott góllal, de egyből érkezett is a válasz. Erős kezdés után leromlott az érdi játék minősége, jelentősen megszaporodtak a pontatlan passzok.  A 10. játépercben már 6-2-re vezetett az ETO és Szabó Edina időt kért. Kapujukban Janurik számára a hosszú felső védése jelentette a legnagyobb feladatot, ezt kihasználva az érdi háló nyíltan bevehetővé vált. A félidő második felében a győriek vettek vissza a sebességből, ezzel azonban lehetőséget adtak riválisuknak a zárkózásra. A szünetben öt volt közte: 15-20 az ETO javára.

Néhány per elteltével ez az öt gól további kettővel nőtt, Stine Oftedal révén. A második felvonás feléhez érve úgy tűnt, az Érd feladta a reményt. Danyi Gábor csapata már 19-30-ra vezetett és végig megtartották fegyelmezettségüket. A lefújás után 26-39 állt az eredményjelzőn. Dunaújváros ellenfele Érd lesz a bronzéremért, a döntőben pedig érkezik a csúcsrangadó: Ferencváros - Győr.

A harmadik helyért vasárnap 15:45-től játszanak, míg a döntő 18 órakor kezdődik a Főnix Csarnokban.

Barna Marci

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.