Morognak a lakók

A kétszeres áldozat

Gyakran mondjuk bizonyos emberi cselekvésre, hogy „ajtóstól ront a házba”. Jelentése szerint valaki megfelelő bevezetés, előkészítés nélkül tesz valamit. A szólás arra utal, hogy valaki sietségében nem törődik még az ajtó kinyitásával sem (azaz felkészítse a másikat arra, amit tenni vagy mondani fog), ehelyett durván betöri, és vele együtt megy be. Hiszik, nem hiszik, akadnak, akik szó szerint ezt teszik.

Egy debreceni négyemeletes társasház lépcsőháza bejáratának üvegére egy kifakadást ragasztottak. A lakóknak elegük lett a lét- és vagyonbiztonságukat is veszélyeztető, kitárt ajtóból. Csak az nem megy be, aki nem akar. A rosszban sántikálók pedig élnek a lehetőséggel. Ha már az írás egy szólással kezdődik, akkor itt egy másik: „alkalom szüli a tolvajt”. A közeli adóhivatal miatt erős a forgalom. Történtek lopások.

Miért is nyitva az ajtó? A ház mindhárom lépcsőházának bejárati ajtaja elektromosan nyílik. Kaputelefonokkal felszerelt. Mégis akadnak, akik egyszerűen betörnek. Vagy azért, mert elfelejtették, nem ismerik a kaputelefon kódot vagy nem rendelkeznek, esetleg elvesztették kulcsukat. Erős rúgásra minden ajtó nyílik, ám elromlik a zár, a biztonságot jelentő ajtó nem töltheti be rendeltetését.

A zár javítására eddig kétszer került sor. Kétszer nyolcezerbe került a rendbehozatal, kétszer tízezerbe a kiszállási díj. A lakóknak nincs fölös pénzük, amit egy-egy felelőtlen ember miatt mégis kidobni kényszerülnek.

A lakók térfigyelő kamera felszerelését fontolgatják. Szeretnék tudni, ki vagy kik a rongálók. Gyanújuk az albérlőkre terelődött. A ház jó helyre épült. Közel a belváros, bevásárlási lehetőségek, szolgáltatók. A tömbben sokan befektetési céllal vásároltak lakásokat. Ingatlanjaikba rendszeresen fogadnak bérlőket. A ház szabályait nekik is be kell(ene) tartani, szükséges bejárati kulccsal rendelkezni.  A főbérlők, lakástulajdonosok kötelesek gondoskodni róla. A kaputelefon kódját is meg kell adni.

A lakókat az ételfutárok is zaklatják. Rossz szokássá lett, hogy a küldöncök, lépcsőházba bebocsátásukat kérve, a földszinti lakókat hívják. Emberségesebb lenne egy telefon a megrendelőnek, aki aztán lejönne étele átvételére.

Egy kis odafigyeléssel a problémák megszüntethetők. Az együttélés szabályainak betartása nem okoz feszültségeket.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.