Választás 2014 - Választási jogsegély-vonal

Budapest, 2014. április 5., szombat (MTI) - A „kormányváltó szövetség” öt pártja választási jogsegély-vonalat működtet a választás napján, vasárnap - közölte a szövetség nevében az Együtt-PM szombaton az MTI-vel.

A szövetség a választási visszaélések gyanújáról szóló állampolgári bejelentéseket vasárnap reggel 7 és este 21 óra között várja a 06 1 577 6272-es telefonszámon. A beérkező bejelentéseket a szövetség jogászai és választási szakértői óránként értékelik, és indokolt esetben megteszik a szükséges lépéseket.

Az úgynevezett demokráciavonalat a közlemény szerint párthovatartozástól függetlenül hívhatja bárki, aki a választás napján olyan cselekményt észlel, amelyről azt gyanítja, hogy a választási eljárási törvénybe ütközik.

Ilyen lehet például a szavazókörök 150 méteres körzetében végzett kampánytevékenység, politikai gyűlés tartása, szavazók szavazókörhöz szállítása 9 főnél nagyobb befogadóképességű járművel - ismertetik a közleményben.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.