Közélet

Városból a világ végére

busz és kósa lajos

A 30-as autóbusz a Jégcsarnok és Bánk között közlekedik. A néhai 9-es, Nagyállomás Bánk és a 29-es, Tócóskert - Nagyállomás viszonylat összevonásából jött létre. A debreceni közösségi közlekedés leghosszabb járata, a maga 17 kilométerével. A menetidő csúcsidőben negyvenöt perc, azon kívül kevesebb. Az útvonalon harminchárom megállóban szállhatnak fel és le az utasok. Munkanapokon az első járat 3 óra 52 perckor indul a Jégcsarnoktól, az utolsó pedig 22.30-kor. Ötvennégy járat jut ki a bánki végállomásra.

Csippentenek egy kis lóvét

zsebtolvaj

Kormányváltáskor Pintér Sándor belügyminiszter jelezte: „látszólag romlani fog bűnügyi statisztikánk”, mert jobb munkát vár a rendőrségtől. Ehhez képest 2011-ben 245 ezer, 2012-ben 274 ezer ügyben zárták le eredménytelenül a nyomozást. Rendszerváltás óta soha nem volt ilyen magas ez a szám. A belügyminiszter azt is ígérte, hogy három hét alatt közbiztonság lesz az országban. A lakosság mást érez…, s jól érzi, mert 1999 óta a legtöbb, 472 ezer bűncselekmény jutott a rendőrég tudomására… és mennyi nem!

Erős-e az országunk?

Modem

Sokan ostorozzák a kormányt, hogy az ország nem fejlődik eléggé, és ugyan mindig adni kell a kritikára is, hiszen azt átgondolva is előre lehet lépni, ám fontos nem elfelejteni azt sem, hogy országunkba mostanában igazán sok külföldi tőke áramlik be. TV-ből is halljuk ezeket, és az interneten is egyre több az ezzel kapcsolatos cikk.

A pápa karácsonyi üzenete

Ferenc pápa

Vatikánváros, 2013. december 25., szerda (MTI) –

Szíriától a Kongói Demokratikus Köztársaságig a világ számos háború dúlta térségében sürgetett békét Ferenc pápa a Szent Péter bazilika lodzsájáról szerda délben mondott beszédében, melyben szeretetet és törődést szorgalmazott a társadalom peremén élők iránt is.

A minimálbér körül alakult ki a német nagykoalíciós pártok első vitája, (összehasonlító elemzéssel)

Világgazdaság-Németország 
A minimálbér körül alakult ki a német nagykoalíciós pártok első vitája
 
Berlin, 2013. december 24., kedd (MTI) - Németországban egy hétig sem tartott a vita nélküli együttműködés a közösen kormányzó konzervatívok és szociáldemokraták között, az első konfliktus a minimálbér 2015-re tervezett bevezetése körül alakult ki.

Az olvasó köszöntése

Tisztelt Olvasó!

Az Ön által olvasott internetes újság alapítója a DISZ Közéleti Kulturális és Sportegyesület.

Az internetes újságunk céljait a továbbiakban olvashatja.

Frontális és forintális

három autónak tényleg szűk

Maróthi György (1715- 1744) matematikus, pedagógus, a magyar zeneelmélet úttörője, a Kollégiumi Kántus megalapítója megérdemelt volna Debrecentől tekintélyesebb utcát a mostaninál.

Elnöki főhajtás debreceni orvosok előtt

    Debrecen, 2013. december 18., szerda (MTI) - Áder János köztársasági elnök szerdán Debrecenben felkereste azt az orvoscsoportot, amelynek tagjai 92 napig kezeltek egy agyhalott kismamát, akinek a méhéből császármetszéssel segítették világra egészséges kisbabáját, öt szervét pedig négy szervátültetésre váró beteg kapta meg.

A német példa, lehet nagykoalíció

Németország-Magyarország 
Német kormányalakítás - A német-magyar viszony továbbra is konstruktív lesz

 

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti:

Oldalak