Közélet

Németországban a kormányoldal emelné a parlamenti ellenzék állami támogatását (kommenttel)

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti:
    Berlin, 2014. január 22., szerda (MTI) - Németországban a törvényhozás alsóházának (Bundestag) kormánypárti frakciói emelni kívánják az ellenzéki képviselőcsoportok állami támogatását, hogy az ellenzék jobban helyt állhasson a csaknem 80 százalékos kormánypárti többséggel szemben.

 

Kukabúvárok

szemétgyűjtő

Szerda van. A szemétszállítás napja. A közös képviselő már reggel kirakja a konténereket, kukákat, pedig a kukásautó csak estefelé érkezik. Muszáj ketrecben tárolni, mert egyrészt ellopnák, mert országunkban mindennek lába kél, másrészt a guberálásból élők szétszórnák a szemetet – szerdánként így is ezt teszik.

Tiltakoznak a tégláskertiek

Ide épülne a torony

Egy mobilszolgáltató átjátszó tornyának építése ellen lázadoznak a tégláskertiek 2013 márciusa óta. A tornyot a Balaton utca egyik üresen álló telkén tervezik felállítani. Aláírásgyűjtésbe kezdett a kertvárosi lakóközösség, mert szeretnék megakadályozni, hogy egy sűrűn lakott terület majdnem központjába, egy kb. 30 méter magas torony kerüljön. Bár hivatalosan nem bizonyított, de sokat vitatott az ilyen jellegű építmények káros hatása környezetükre. Zavaró, veszélyes körülményként, és az ingatlanok forgalmi értékének csökkenésétől tartva fogott össze a közösség, mely táj idegennek is ítélte az építményt. A Díszpolgár magazin az ügyről megkérdezte Szabó Gyulát, a térség önkormányzati képviselőjét.

HRW-Magyarország-emberi jogok. A HRW bírálja a magyar alaptörvény módosításait

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti:
    Berlin, 2014. január 21., kedd (MTI) - Bírálja a magyar alaptörvény tavalyi módosításait a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet kedden Berlinben bemutatott éves jelentése.

 

A nők egészségmegőrzéséért festett

Kozmáné Bődi Ildikó és az alkotása

A Mályvavirág Alapítvány „a méhnyakrákos nők gyógyulásáért és a megelőzésért” 2014. január 3. hetében megrendezi a 8. Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét hazai programsorozatát. Hat magyarországi helyszínen, többek között a Debrecen Plazában óriás raklapművet állítanak ki.

Cívis szégyenfoltok I.

Debrecen Szálló

Nézzük, mit lát először a városból az, aki Debrecenbe érkezik. Esetleg szállodakereső szándékkal, hogy az embernek legyen hol a fejét lehajtania. Kigyün a szocreál Nagyállamosbúl (használjuk akkor a cívis tájszólást, ugyi), megjáratja a szemit a kietlen téren, mint néhai Charles Bronson a Vadnyugat-filmben. S meglátja a sarki fogadót.

Főrabbi: nem volt értéke az emberi életnek a holokauszt idején

Budapest, 2014. január 17., péntek (MTI) - Nem volt értéke az emberi életnek a holokauszt idején, amikor megkülönböztették, üldözték a zsidóságot és 6 millió európai, ezen belül 600 ezer magyarországi áldozata lett a népirtásnak - mondta Deutsch László főrabbi a budapesti gettó felszabadításának 69. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen pénteken a budapesti Dohány utcai zsinagógában.

 

Paksi erőmű - Benyújtotta népszavazási kezdeményezését az Együtt-PM

 Budapest, 2014. január 17., péntek (MTI) - Benyújtotta népszavazási kérdéseit a paksi erőmű bővítéséről az Együtt-PM a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB). A szövetség társelnöke, Jávor Benedek az NVB épülete előtt tartott pénteki sajtótájékoztatóján emellett azt is elmondta, felszólítják a kormányt, hogy saját hatáskörében is kezdeményezzen népszavazást az új blokkok építéséről.

 

Maroknyi tüntető porlik…

Mozaikcímer

Munkakereső kalandba bonyolódva egyszer csak az utca zajába nem illő kellemes hangokat hallottam: „A Kúriának igaza van! De mi ezt nem hisszük.” Hisz ez a hang egy hangtölcsérből jött, transzparenseket, zászlókat cipelő csendes-szerény emberek előtt járó magas, szép kabátú, aktatáskás fiatalember bátor szájából. Nem mondta sokszor, három-négy mondatot mondott, s az utca zaja monoton lett, s benne ez a vékonyka hang egyre erősebb.

Oldalak