Sötétben bujkáló rezsiszabotőrök (átvett cikk a hvg.hu-tól)

A Nemzeti Együttműködés házelnöke nem az az ember, aki karácsony előtt akár csak kicsit is lazítana. Nem, Kövér László tartja magát ahhoz a régi maximához, hogy a bizalom jó, a kontroll még jobb, azzal az apró módosítással, hogy a bizalom nem jó. Neki nem elég, hogy törvényben kötelezik a társasházak közös képviselőit az állami rezsipropaganda házon belüli terjesztésére, de arra is figyel, nehogy a szabotázs homokszeme kerüljön a gépezetbe.

 

Mert az ellenforra ellendrukkerek már annyian vannak, hogy nem egyszerűen előfordulnak, de egyenesen felütik a fejüket. A végén még punk misét adnak elő a Bazilikában.

 

És mivel "minden épeszű ember tudja, a rezsicsökkentéssel személyesen is jól jár", ezért állami eszközökkel észre kell téríteni mindazokat, akik elsőre nem tűnnek épeszűnek, és sehogy sem hajlandók hálásak lenni párezer forint államilag kikényszerített humbugért. "Nehéz bebizonyítani ennek ellenkezőjét, bár a szolgáltatók próbálták eltitkolni ezt a számlákon, a közös képviselők jelentős része pedig lenyelte a csökkentést a közös költségben" - állítja a legfőbb rezsiőr. A szolgáltatók ugye a legszívesebben maguk állapították volna meg, mi és milyen színnel szerepeljen az ő cégük által kinyomtatott számlákon, de ezt a nevetséges próbálkozást azonnal le kellett állítani: amíg a NER kenyerét eszitek, mi adjuk a betűtípust és az egységes narancssárga színt a számlára. El lehet menni, sőt, pont ez a cél. Ami pedig a közös képviselőket illeti, hiteles statisztikák tömege bizonyítja az említett csalást, nyilván.

 

Kövér László itt lényegében kilövési engedélyt ad mindazokra, akik megítélése szerint elszabotálják vagy potenciálisan elszabotálhatják az állami akaratot. Ezzel a már eddig is kellőképpen megismert Rogán-tempó nyer megerősítést: előbb megrendeljük a kívánt eredményt (bíróságoktól, közös képviselőktől, stb.), majd ha nem szállítják a kívánt eredményt, megállapítjuk, kiknek az érdekét szolgálták - tekintet nélkül mindarra, amit azelőtt különálló hatalmi ágakként ismertünk.

 

A tét óriási: nem engedhetjük meg magunknak, hogy a bankárok Mohács után még egyszer csapást mérjenek ránk. Ideje ehhez igazodni.

 

(Átvett cik a hvg.hu-tól, szerző:- esel -, vélemény/nyüzsi rovat)

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.