MSZP: a kormány túlteljesítette a megszorítási tervét

Budapest, 2014. január 3., péntek (MTI) - Az MSZP szerint az Orbán-kormány túlteljesítette megszorítási tervét, ezzel magyarázható, hogy a vártnál kisebb lett a tavalyi költségvetési hiány.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken bejelentette: a várakozásoknál kevesebb, 929,2 milliárd forint lesz a tavalyi büdzsé hiánya, mintegy 200 milliárd forinttal kevesebb a költségvetési törvényben szereplő deficitnél, így a GDP-arányos hiány legfeljebb 2,7 százalék, kedvező esetben akár 2,3 százalék is lehet.
Az MSZP-s Burány Sándor sajtótájékoztatón úgy reagált: mindez azt jelenti, hogy a kormány "túlteljesítette a megszorítási tervét". Véleménye szerint az Orbán-kormány mindent alárendelt a hiány 3 százalék alatt tartásának, ezért a háztartásokat sújtó megszorításokat vezetett be. Így - folytatta - a hiány a vártnál kisebb lett ugyan, az emberek terhei viszont nőttek.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.