Futballbőség

Egy éve történt

Labdarúgó kontinenstornát rendez Magyarország. A nemzet egyik fele magából kikelve éljenzi a helyzetet, a másik tábor pedig minden lehetséges úton ágál az ötlet ellen. Azonban érdemes lenne a jövő helyett néhány szóban a mögöttünk álló szezonnal is foglalkozni.

Lassan egy esztendeje, hogy a 21. század legsikeresebb magyar klubja, a DVSC, a piros-fehér Vasutas kiesett az élvonalból. A média hetekig a Loki megdöbbentő hanyatlásától volt hangos, na meg persze attól, hogy a szurkolók az utolsó meccs után berohantak a pályára. Mégis az vesse rájuk az első követ, aki a rajongásig szeretett klubja totális bukása láttán higgadtan tud ülni, s felbontani még egy sört! No, de lényeg: még szinte fel sem ocsúdtunk a csalódásból, a Vasutas remélhetőleg máris újra a legmagasabb osztálybéli szereplésre készülhet. Azért csak remélhetőleg, mert e sorok lejegyzésekor még épp egy meccs van hátra a másodosztályú bajnokságból, az éllovas Debrecent követőknek pedig mindössze kettő pont a lemaradása. Ennyit változott tehát néhány év alatt a hazai foci, hogy bajnokból (talán) visszajutó vált. Persze, azért bőven volt a kiesésnek pozitív foganatja is. Teljes struktúra- és személyváltozáson esett át a klub, új vezetőség került az élére. Hamarosan pedig gyökeres változás történik majd a cívisváros piros-fehér klubjainak életében. Csak egy Loki lesz. A legszebb remények szerint akkor már elsőosztályú foci és szintén a legmagasabb szinten menetelő kézilabdacsapattal.

Az EB előtt jónéhány héttel az élvonalban megünnepelte 32. bajnoki címét a Ferencváros, a felcsúti székhelyű Puskás Akadémia pedig nemzetközi szereplő alakulattá nőtte ki magát. A fejlődés és az előrelépés vitathatatlan az egyik leghíresebb magyar nevével fémjelzett futballgárdánál, a számok egy kicsit mégis elgondolkodtatóak: a hivatalos klubhonlap tájékoztatása szerint jelenleg 24 focista játszik profi szerződéssel, amelynek mindössze csupán fele, tehát 12 (!!!) személy magyar. A másik tizenkét férfi szerte a világból származik. Jó, persze lehet ujjal mutogatni a Barcelonára, a Párizsra, a Liverpoolra, hogy ők is miféle légióshadat tákoltak össze a Bajnokok Ligájára. És e gondolattal nem is a politikát kívánom belekeverni, sőt, eszem ágában nincs bármiféle személyes sérelmet táplálni a PAFC iránt. Csupán elgondolkodtam azon, hogy adott egy magyar klub, amely képviseli hazánkat, s nevében ott az akadémia kifejezés, amely számomra a minőségi, magyar „alapanyagból” megedzett focicsapatot vetíti előre.

Ha pedig már légiósok-magyarok kérdésénél tartunk, a Magyar Kupa döntőjét is érdemes behozni a témába egy mondat erejéig. A trófeát később magasba tartó Újpest német vezetőedzője a kezdésre pályára küldött tizenegyeséből egyetlen egy fiú sem akadt, aki magyar lett volna. A hazánk nevét viselő megmérettetés utolsó összecsapásán. Valószínűleg e véleményemmel én is megosztom a társadalmat. Azonban úgy tűnik, mindenképpen be kell látnunk, a hazai labdarúgást is elérte a változás szele – ami persze nem feltétlenül baj, hiszen miért ne kapnának lehetőséget azok a csapatok is, amelyekről eddig gondolni sem mertük, hogy valaha is a Ferencvárossal egy tabellán említhetjük majd őket. A fájdalmasabb inkább az, hogy a fényes korok egymás után letűntté válnak, a dicsőséget pedig hagyják elmúlni, s még segítenek is neki benne, hogy eltűnjön jó messzire.

Kontaktsport, szokták mondani. Csupán a kontakt, a fizikai kapcsolat szűnt meg. Elég egy apró mozdulat, hogy elessen az egyik, aztán felálljon, reklamáljon, dühében köpjön is egyet, még utolsó erejével megpróbálja menteni a menthetőt, majd földre zuhanjon újra és magával húzza a többieket is. Így történhet meg tehát az, hogy a DVSC-nek küzdenie kell a feljutásért, Puskás Ferenc egykor verhetetlen klubja, a Honvéd az összeomlás szélére kerül, s épphogy nem esik ki, a Diósgyőr már csak másodrangú bajnokságban szerepelhet, a Vasas, vagy épp a Győr pedig valahol tengeti másodosztályú mindennapjait. A réges-régen csillogó, Real Madrid-verő, megszűnt, megszűnni hagyottakról pedig talán nem is beszélhetünk – sajnos már túl késő.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.