Aki(k)ért a harang szól…

Soha nem felejtjük!

A centenárium időben távol áll az adott eseménytől, de érzelmileg mégis közelebb hozza az emberekhez a múltat. Június 4-én épp 100 esztendeje lesz, hogy Versaillesben aláíratott a Magyarország sorsát örökre megpecsételő trianoni békediktátum. De miként éli ezt meg a magyarság?

A híradások és a reklámok napok óta hirdetik az „Összetartozunk - Trianon 100” nevet viselő kampányt, amelynek legfontosabb állomása a június 4-i megemlékezés-sorozat lesz. Életünk számos pontja kissé más lesz aznap. Szinte természetesnek vesszük, hogy harangszót hallunk közelebbről, távolabbról. A pontban fél ötkor megkonduló harangozás azonban ezúttal jóval meghatóbb és fájdalmasabb erővel fogja világgá zengeni hazánk legborzalmasabb sebének emlékét. Az időpont nem véletlen, ugyanis némi pontosítással épp 16 óra 32 perckor lépett érvénybe a dokumentum. Az az iromány, amely láthatatlan, de a nemzetre súlyos nyomást gyakorló határokat szabott családok, barátok között. A templomok tornya Kárpát-medence szerte megszólal majd. Főpolgármesteri kezdeményezésre Budapesten kérik, hogy néhány percre, legalábbis a 100 másodpercnyi harangzúgás idejére álljon meg az élet. Ez az ötlet már országszerte, sőt gúnyhatárokon túl is megfogalmazódott, így a magyarság ezzel talán még erősebben tudja majd kifejezni az elcsatolt területek bitorlói felé halhatatlanságát és erejét. A székely őrtüzek híres hagyományának emlékére Debrecenben, ugyancsak szimbolikus pillanatban, este 20:20-kor őrtüzek gyúlnak a Székelyek parkjában.

Ami Erdélyt illeti, néhány héttel ezelőtt szavazta meg a bukaresti parlament, hogy június 4-e nemzeti ünnep legyen Romániában. Ironikus vonulatot is vehet majd a ceremónia, hiszen, ha minden a terv szerint halad, az erdélyi harangok büszkén zúghatják fénytelenné keleti szomszédjaink „parádéját”.

A nemzeti összetartozás jegyében tehát egyszerű a kérés a világ magyarsága felé: vegyük elő nemzeti lobogónkat, fél ötkor pedig álljunk meg és méltósággal, tisztelettel mondjunk el egy imát megcsonkított hazánk fájdalmáért! Csekélység, de adózzunk ezzel az ezeréves Magyarország dicsőségének!

Barna Marci

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.