Nem sokon múlt a bravúr

Buljevics is jól harcolt, amíg ki nem pontozódott  Fotó: MKOSZ

A DEAC újfent az Olajbányásszal nézett farkasszemet, ám ezúttal szerda este a Tiszaligetben, a tét pedig a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé jutás volt.

A hazai nyolcpontos vereséget követően, ellenben a Körmendről begyűjtött két bajnoki ponttól magabiztosan utazott Szolnokra a fekete-fehér alakulat, Andjelko Mandiccsal az élén. A mérkőzés elején a hazaiak kezdtek jobban, pontos távoli kísérleteiket már az Oláh Gábor utcán is megtapasztalhattuk. Ám a kupameccsen Djordje Drenovac révén a debreceniek nem hagyták „meglógni” riválisukat, fej-fej melletti csata zajlott a pályán. A lepattanók megszerzése mindkét oldalon döcögött. A cívisvárosiak vezetője megállíthatatlan volt, Drenovac nyitó tripláját követően Lovro Buljevic hármasa és Williamson látványos zsákolása is erősítette lelkiekben is a debrecenieket, ám az első tíz perc végén 20-18 arányú vezetésnek a Szolnok örülhetett. A folytatásban az egyetemiek igyekeztek diktálni a tempót, Drenovac elemében volt, Deon Edwin is ihletetten dobta a labdát, valamint a csapatkapitány Mócsán Bálint is eredményesen használta a kezét kintről. Szoros csatát láthatott a közönség, ám a második felvonás túlnyomó részében már a Mandics-csapat birtokolta az előnyt, amely a nagyszünetre meg is maradt: 36-41.

A fordulás után szolnoki percek következtek, a hazaiak jócskán szorítottak védekezésükön, így a debreceni betörések, valamit festékbeli akciók rendre kudarcba fulladtak. A túloldalon Pongóék vajkezűen sorjázták a hárompontosokat, valamint a fizikális csata büntetői is hozzásegítették őket a zárkózáshoz, majd a harmadik negyed derekán az egyenlítéshez. Újra teljesen nyílt lett a meccs, az utolsó előtti felvonás végét mégis az Olaj bírta jobban. Egy negyeddel a vége előtt: 59-58.

Az utolsó csörtében a Szolnok új lendületet vett, és sokkal gyorsabb tempóra váltott. Le szerette volna zárni a véghajrá előtt a találkozót, és bő négy és fél perccel a vége előtt már hattal vezetett, saját palánkja előterében pedig agresszívan fogta a támadó debrecenieket, több eladott labdát is odaajándékoztak az egyetemiek. Mócsán és Drenovac révén zárkózott a DEAC, ám a hajrára így is maradt nyolcpontnyi szolnoki előny. A végére aztán érvényesült a papírforma: 85-78.

Hazai győzelmével tehát az Olajbányász jutott a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé a Szeged, a Falco és az NKA Pécs mellett.

Barna Marci

NHSZ-Szolnoki Olajbányász – DEAC 85-78 (20-18, 16-23, 23-17, 26-20)

Szolnok: Pongó 7/3, EADS 23/12, Lukács 5, Wiggins 10, THOMAS 15/3 csere: JOVANOVICS 12/6, Révész 5, Pallai, Durham 8/6.

vezetőedző: Szarvas Gábor

DEAC: EDWIN 26/9, Hőgye, DRENOVAC 21/9, Williamson 6, Buljevic 9 csere: MÓCSÁN 16/12, Tadics, Garamvölgyi.

vezetőedző: Adnjelko Mandics

Andjelko Mandics: Nagyon kemény mérkőzés volt, amit apróságok döntöttek el. A hazai meccsünkkel ellentétben ma jól dobtunk, a főbb statisztikai adatokban felvettük a hazaiakkal a versenyt, egyedül a büntető arány mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Mindezek ellenére gratulálok a Szolnoknak, kihasználták a hibáinkat és éltek az adódó lehetőségekkel. Egy ilyen vereség után fontos, hogy fejben a lehető leghamarabb rendezni tudjuk a dolgokat, mert szombaton egy nagyon fontos mérkőzés következik a bajnokságban.

Számok tükrében (Szolnok-Debrecen): dobószázalék: 54,9% – 45,2%. Két pontos: 65,4% – 45,9%. Három pontos: 44% – 44%. Büntető: 69,2% – 100%.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.