Olvasmány

A hetvenes években, amikor én aprócska gyerek voltam, nem voltak okos telefonok. Sőt, még vezetékes se nagyon. Azt olvastam egyszer, hogy abban az időben 100 emberből hatnak volt tárcsás távbeszélője. Telefonellátottság szempontjából csak Albánia kullogott mögöttünk. Az meg nem volt nagy dicsőség, még abban az időben sem. Mégis voltak okos emberek, akik nem az internetről, hanem más kárából tanultak. Nagyapám is nagyon okos ember hírében állt. Egyszer ezt mondta nekem: Fiam, ne küzdj a kert apró állataival! Azok is Isten teremtményei.

Az alábbi novellát Bús Anikó harmadik, magánkiadásban a napokban megjelenő novelláskötetéből tárjuk olvasóink elé.

Pihenőszoba

Gyémántdiplomát édesapámnak…már csak én adhatok. Annyi elnémított év után, hasonló kusza utakat bejárva. A Fiú vagyok, a sok közül egy, ki most szólal meg, e rendszerváltás utáni háborítatlan háborús légkörben, egyedül maradva, Apjáért, akit elárultak, aki semmiért félt egész életében, aki névtelen volt szeretteiért, aki nekik szolgált az alázkodó csendben is. Ideje visszaadni a tartozást Neked Édesapám, sorsod igaz krónikájával. Ez az én gyémánt diplomám Neked. Isten nyugosztaljon mindörökké….

1998 őszéig a Debreceni Városi Televízió szerkesztője voltam. Jól éreztem magam, aztán beütött a krach. Jöttek az önkormányzati választások, győzött a Fidesz Debrecenben is. A tévé élére kinevezték a velem együtt dolgozó kollégámat, aki a mai napig az intézmény vezetője. Behívatott az irodájába, és közölte, negyven percem van arra, hogy eltűnjek. Kifizették az elmaradt járandóságomat, és nagyívben kirúgtak. Azóta sem tettem be a lábam az épületbe, de jóban vagyok néhány régi haverral. Olykor-olykor  összefutunk, iszunk egy sört, oszt jónapot!

Vonzott a színpad mindig. Írhatnám, hogy már zsenge gyermekkoromban arról álmodtam, hogy Othellót játszom majd, de ez nem igaz. Több dolog is ellentmond annak, hogy miért is nem lehettem Shakespeare hős. Egyrészt: fehér bőrű vagyok. Na nem olyan albínó-szerű, viszont annyira halvány, hogy alkalmatlan a mór történetének bemutatására. Másrészt az alkatom sem othellói, nem is beszélve a hanghordozásomról. Hol vagyok, bocsánat voltam én a magyar Othellót hatalmas sikerrel alakító Bessenyei Ferenctől. Vagy tizenöt éve a Csokonai Színházban láttam azt az előadást, ahol  vendégművészként Gesztesi Károly játszotta a címszerepet. Szóval, akkor érthető, miért nem vágytam egy ágyba Desdemonával. Aki, mint kiderült, nem is imádkozott aznap éjjel.