Összetalálkoztam volt kollégámmal. Sietősnek tűnt a dolga. Nemsokára ki is derült: nem ok nélkül. Azért megállt néhány szóra. A szokásos „hogy vagy?” után, a legutóbbi emléket felidézve érdeklődtem: - Ott vagy még?
Pizza futárként dolgozott. Állítása szerint nem is keresett rosszul.
- Nem. Átmentem egy másik céghez. A tulaj többet ígért. Én meg nem vagyok ellensége a pénznek.
- Mi szél hozott erre? – kíváncsiskodtam, mert tudtommal a város másik fertályán lakik.
- Jaj, ne is mondd! – legyintett bosszúsan – Kiégett a lakásom.
- Részvétem – sajnálkoztam döbbenten.
- Ráadásul nem is én voltam a hibás – folytatta keserű lendülettel. – A másodikon egy néni bekapcsolva felejtette a porszívót.
- Úgy ment el hazulról? – hüledeztem.
- Úgy.
- Ez hihetetlen! Nem vette be a Cavintont, vagy süket volt talán?
- Nem tudom – rázta fejét a tehetetlenség szomorúságával. – A lényeg, hogy a negyedikig minden lakás kiégett.
- Ez szörnyű – éreztem mélyen együtt vele.
- Képzeld el! Ott van a nagyszobám, ablak nélkül. Két éve műanyag nyílászárót építtettem be. A tűzben egyszerűen elolvadt. A szoba is teljesen kiégett.
- Legalább volt biztosításod?
- Szerencsére, bár ennek most éppen nem örülök, mert a biztosító nem éppen segítőkész.
- Hogyhogy?
- Miattuk jöttem ide a tévészerelő céghez – mutatott a szerviz bejárata felé.
- Miért?
- A tűzben a tévé váza megolvadt, az oltás után még most is csöpög belőle a víz. A laptopom két vége felhajlott. A biztosítótól jött egy hölgy a kárt felmérni. Mindent lefényképezett, így a tévét és a laptopot is. Mégis azt mondta: csak akkor térítik meg ezek ellenértékét, ha működésképtelenségükről tanúsítványt szerzek be.
- Ez képtelenség! – csóváltam a fejem.
- Az. A fényképeken is jól látható, hogy azok az eszközök használhatatlanok. Hiába mondtam a nőnek, az kötötte az ebet a karóhoz.
- Tanúsítványért nyakadba vetted a várost.
- Igen. A hölgy nem segített útba igazítani: hova forduljak, kit keressek? Így találomra indultam el. Haveroktól kaptam egy-két címet. Többek között ezt is – s azzal újra a szerviz felé mutatott.
- Úgy látom, zárva van – néztem a mutatott irányba.
- Amilyen szerencsém van – húzta száját keserű mosolyra. – Technikai okok miatt éppen ma tartanak zárva… Na, mindegy… - legyintett bosszúsan. – Majd jövök holnap. Kell a tanúsítvány, kell a biztosítás összege, mert nem akarok a csillagos ég alatt élni. Kevés tartalékom van. Abból nem tudok új lakást venni. A felújítás így is rengeteg pénzbe fog kerülni. Addig anyáméknál lakunk.
- Nem könnyű – osztoztam keservében.
- Nem – sóhajtott, majd búcsúra nyújtotta kezét. – Na, isten veled! Legközelebb többet dumcsizunk.
Volt kollégám sietve indult a belváros felé.
- Szegény – motyogtam, csak úgy magamnak, azzal bandukoltam tovább a bolt felé, kenyeret, üdítőt vásárolni.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás