A vízilabda koronája hazaért

Ünneplés a vízben  Fotó: Internet

A fukokai vizes világbajnokságon tíz esztendő után újra visszaült jogosan kiharcolt trónjára a magyar férfi vízilabda válogatott, miután a döntőben ötméteresekkel legyőzte Görögország nemzeti alakulatát.

A világ legsikeresebb válogatottjaként ismert Magyarország a Fukokában rendezett világtornán végigmenetelt, és Gyarmati Dezső, Kárpáti György, Csapó Gábor, Benedek Tibor vagy épp Biros Péter, Kiss Gergely nevéhez és karrierjéhez méltó küzdelemmel vívta ki a világbajnoki trófeát. A csapatnak tagja volt a debreceni születésű, DVSE nevelésű Fekete Gergő is.

Az elődöntőben szoros csatában, drámai izgalmak után Varga Zsolt csapata legyőzte a spanyolokat, majd a döntőben a vízilabdasport másik nagyágyúja, a görög gárda várta a mieinket. Zalánki Gergőék bár hátrányba kerültek ellenfelükkel szemben, hamar sikerült visszatérni a görögök által diktált tempóba. Ehhez kellettek a Manhercz-bombák is, illetve a kapuban Vogel Soma bravúrvédései. Az utolsó negyed végén pedig 10-10 állt az eredményjelzőn, így következett a büntetőpárbaj. Az ötméteresek többnyire a kapusokról szóltak, szerencsére inkább a mi hálóőrünkről. Vogel az első körben három alkalommal is hárította a lövő kísérletét, a második sorozatban pedig már sorsdöntő védéssel rukkolt elő. A végeredmény ötösök után 14-13 lett.

A magyar férfi vízilabda válogatott tíz év után, tehát 2013 után újra felülhet a világ trónjára – története során negyedik alkalommal. A sportág valaha volt legeredményesebb nemzeti alakulatának tagjai egyszerre ugrottak a medencébe, a vízipóló számunkra igen megérdemelt koronája pedig hazatért.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.